Május 16-án Horvátországban önkormányzati választásokat tartanak, melyekre közösségünk egységesebben készül, mint valaha. Az ott élő emberek örülnek, hogy a viszálykodás a Hercegszőlősi járásban is megszűnt, és hogy van olyan jelölt, aki változást hozhat a közösségbe.

Fica János: Az egység mindig előrevisz
– A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Tánccsoportjának az elnökeként mindig is a néptánc és a hagyományok ápolása volt számomra a legfontosabb. Tevékenységem során számtalanszor tapasztaltam közösségünk megosztottságát, hiszen voltak olyan fiatalok, akiket szüleik épp ezen megosztottság miatt nem engedtek tánccsoportunkba. Örülök, hogy ennek az időszaknak most vége, és szeretném, ha ez tartósan így is maradna. Május 16-án ezért el fogok menni szavazni, és arra kérek mindenkit, hogy tegyen ugyanígy – mondta Fica János, a Csárdás együttes vezetője, aki hozzátette, hogy ő már csak azért is elmegy szavazni, mert fontos számára fiataljaink jövője.

Horvát Rózsa: Ne legyen többé „mostohagyerek” Karancs
– A járás vezetése az elmúlt években nagyon elhanyagolta Karancsot. Mi itt, a faluban úgy érezzük, mintha nem is volnánk a járás része, mintha egy mostohaanya mostohagyermeke lennénk. Ezt a helyzetet mindenképp meg kellene változtatni, és ezt csak akkor tehetjük meg, ha összefogunk és minél többen elmegyünk szavazni, és Horvát Krisztiánra adjuk le voksunkat. Karancs és a járás többi kisebb települése is többet érdemel, mint amennyi az elmúlt években jutott nekik – mondta Horvát Rózsa karancsi lakos.

Đuričin Leopold: Minden összefogás dicséretre méltó
– Minden összefogás dicséretre méltó és egy közösség értelmi szintjét mutatja. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek ellenségeskedése senkinek nem tett jót, sőt, csak károkat okozott, ezért csak üdvözölni és támogatni tudom az összefogást, én biztosan elmegyek szavazni május 16-án. Bízom benne, hogy eredményes lesz és sikerrel jár, és a mostani vezetéssel ellentétben értékelik majd a járásban dolgozó, adózó vállalkozókat, akik a járás költségvetésének biztos pontját jelentik – mondja a csúzai vállalkozó, Đuričin Leopold.

Andócsi János: Éljünk az adottságainkkal!
– A Hercegszőlősi járás egyike a legszebb és természeti adottságait tekintve leggazdagabb horvátországi járásoknak. Vannak erdeink, termőföldjeink és folyónk is, ám az elmúlt időszakban mégsem tudta mindezt kihasználni a járás vezetősége. Ezért is fontos az összefogás, hogy ezen kincsek ne heverjenek kiaknázatlanul, és ne hiteleket kelljen felvenni a fejlesztésekhez. Elég volt a látszatberuházásokból és abból, hogy az ipari övezetünk kong az ürességtől, befektetőket és EU-s forrásokat kell a járásunkba hozni – e célok megvalósulása érdekében van szükség összefogásra – mondta Andócsi János, a HMDK alelnöke, aki hozzátette, ez nemzeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkinek az érdeke.














