November utolsó napján jelent meg az a környezetvédelmi törvény, mely a fényszennyezettséget hivatott szabályozni. Az új törvény értelmében jövőre búcsút inthetünk a közterületek egész éjszakán át tartó kivilágítottságának.
Az intézkedés értelmében a jövő év közepétől az önkormányzatoknak legalább három órára le kell kapcsolniuk a dísz- és közvilágítást, vagy legalább 50%-kal csökkenteniük kell annak intenzitását, ahol ez technikailag lehetséges. A szabály arra is kitér, hogy a fénymentes időszak lehetőleg az éjszaka közepén, éjfél és hajnali 3 óra között legyen, hiszen ekkor tartózkodik a legkevesebb ember az utcákon, de ha ezt az adott közösség másként ítéli meg, eltérhet ettől az idősávtól. A törvényalkotók továbbá rendelkeznek arról is, hogy a sportpályákat ne tartsák kivilágítva olyankor, amikor azok nincsenek használatban. Az elsötétítést nem ússza meg a magánszektor sem, a különböző cégtáblákat és reklámokat is „fényteleníteniük” kell majd a tulajdonosoknak, sőt ha tevékenységük éjszaka jelentős fénykibocsátással jár, akkor három órára azt is mérsékelniük kell.
A törvény külön kitér a 20 négyzetméternél nagyobb hirdetőtáblákra is, melyeket nem lesz elég elhalványítani, azok fényeit minden esetben ki kell kapcsolni legalább három órára. Az új fénytörvény hatálya alól kivételt képeznek a repülőterek, kikötők és az éjszakai vízi közlekedés biztonságát szavatoló fények. A rendelkezés jelentős megtakarításokat jelent majd az önkormányzatoknak, és minden bizonnyal a cégek is megérzik majd a villanyszámlájukon a törvény hatásait.
A szabályozásra a gazdasági minisztérium szerint azért volt leginkább szükség, mert az önkormányzatok túlnyomó része egész éjszaka működteti a közvilágítást, ezzel jelentős fényszennyezést generálva. A fényszennyezés zavarja az éjszakai állatokat, és a Horvát Csillagászok Szövetsége is rendszeresen tiltakozik a túl világos éjszakák miatt.













