Mesén nőttünk fel, csodálatos történeteket olvastunk gyerekeinknek, most pedig már unokáinknak is. Ismétlődő volt a procedúra: levettük a könyvet a polcról, s visszatettük a helyére, ha a gyermeket nagy nehezen sikerült álomba ringatni. Később a Hagyományok Háza mesemondóversenyein tanultam meg, hogy az élőszavas mesemondással a gyökerekhez térhetek vissza, s magam is legalább annyit profitálok a regélésből, mint a kisded.
Toót-Holló Tamás Szellemi honvédelem aranykori fényben című könyve pedig élőszó a javából: az Aranyhajú gyermek mesemotívuma csak ürügyet ad a szerzőnek arra, hogy leültessen a könyv elé, s meséljen… Ezt az énjét nem ismertem, Tamás ezek szerint kettős életet élt, munkahelyünk, a közmédia hírszerkesztésének kissé merev világát cserélte fel álmaiban színes, filozofikus történetekké.
Mítoszokból merít az alkotó, a magyar legendárium figurái vonulnak el lelki szemünk előtt. Nagy László Csodafiú-szarvasa adja meg az alaphangot, s tér vissza témája szekvenciálisan a lapokon. Tiszta forrás, az emblematikus vers másokat is megihletett, Kocsár Miklós zseniális kórusművében teljesedik ki a zene nyelvén.
Trianon sebeit nyalogatva egy dolgot nem tudtak tőlünk elvenni: ősi történeteinket, mondáinkat, szóba, vagy ódon templomok freskóiba kristályosodott regéinket. Szent László történetei átszövik Erdélyt, a Napbaöltözött Boldogasszony alakja a csíksomlyói legendáriumban szelídül hitté.
„Felvállaljuk-e ősi jelképeinket?” – teszi fel az írástudó a költői kérdést. Turulszobor-avató beszédből idéz, származásunk jogát vetve fel. Minden bizonnyal – egyesek szemében – ez főbenjáró bűn. Véteknek számít azon „szabadelvű” fiatalok fejében is, akik a 6-os villamoson teli torokból üvöltik az EMKÉ-nél részegen: „Szent Korona és a Turul… háturul”. Merénylet azok világában is, akik a fasiszta jelképekkel azonosítják, kicsit úgy járva, mint Liszt Ferenc Mazeppája és az Esz-dúr zongoraversenye: a két opus azért volt a háború után indexen, mivel a nyilas híradók és rádióadások aláfestő zenéjeként használták propaganda célra illetéktelen kezek.
Kicsit elkalandoztam. „Párbeszéd a múlttal: az aranyhajú gyermekek magyar evangéliuma” a kötet alcíme, kicsit apokrifnek tűnik, viszont, ha belegondolunk, hogy az evangélium szó eredetileg jó hírt jelent, akkor a könyv is örömöt sugall. A szerző e szellemben veszi számba a magyar eredetmondákat, amelyek tudássá kristályosodnak ki. A tudás a vérzivataros történelmünkben egyben a túlélést is jelentette. Túlélést, mely elvezet az Aranykorba, ahol már a fény játssza a főszerepet, s a szellem szinonimájaként is szolgál.
A vezérmotívum, az aranyhajú gyermekek története, a Fény története is egyben, s az első nemzeti tragédiát is fedi a szerző szerint, viszont „az égben lakozó haza aranykori fényének ígérete mozgatja a szálakat”. A meseszövésben ígéret, horrorisztikus ármány, megdicsőülés követi egymást, s az igazságtételt – amelyben a valóságban ritkán volt része – a néplélek követeli ki. Deheroizál is a sztori, a király alakja ellentmondásos, de a deus ex machina visszaadhatja a beléje vetett hitet – nagyobb távlatban a magyar királyokba vetett bizalmat – még ha visszalapozva Machiavelli tanítványt is látunk személyében. Az aranyszarvas története az ősi vallás, s a kereszténység mezsgyéjén lépkedő fabula, közös benne az áldozat. Csaba királyfi a segítő kéz szimbóluma, alakja himnikus magasságokba szárnyal. Az ősi mondák vérünkben élnek tovább, erre eklatáns példa, hogy az Árpád-házi királyaink sem tudták soha teljesen levetkőzni az évezredes, spirituális szokásokat.
A kötet nem könnyű olvasmány, alapos háttérmunka világlik ki a sorok közül, variánsok teszik szövevényessé az olvasást. A mese mondává alakul, népdallá lágyul, ismert történetek háttere világosodik meg. Alkotója az ősi mítoszok létjogosultsága és a Szent István-i eszme békés egymás mellett-élésére hívja fel a figyelmet, s ezzel napi aktualitást is ad sorainak. Az aranyhajú gyermek feltámadása, a Bárány jelenléte, szintén a kereszténységgel megbékélő fordulat. Visszatérő motívum: a múlt ismerete és tisztelete egyben jövőnk záloga. A források „bővizűek”, az író kedvenc szellemtörténészeimtől is idéz, Hamvas Béla szavai vissza-vissza térnek. Czakó Gábor gondolatai, kinek életútját kollégájaként a Duna Televízióban közelről figyelhettem, szintén kútfőként szolgálnak. Végül megszólal a méltatlanul elfeledett, a szellemtörténetet publikációba rejtő protestáns „ősbölény”, Szabó Dezső is.
A szép kiállítású könyv illusztrációinak nagy része Haui József és Jankovics Marcell A két aranyhajú ifjú című rajzfilmjéből származik. A lábjegyzetek tökéletes magyarázatul szolgálnak, a függelék pedig a felkeltett érdeklődésnek ad újabb támpontot. A kötet a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában jelent meg.
Csermák Zoltán
Információk: http://www.naputonline.hu/2020/05/12/toot-hollo-tamas-szellemi-honvedelem-aranykori-fenyben/
