Keresztény és nemzeti önazonosságunk megmaradása érdekében dolgoznak

159
06-Negylet-2

Sója Dénes viszont megvonta az egyesülettől a támogatást


Pélmonostoron tizenkét évvel ezelőtt alakult meg a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet, amelynek tagjai azóta is dicséretre méltó munkát végeznek a magyarság hitben és nemzeti önazonosságban való megmaradásának érdekében. A megalakuláskor kitűzött céljaikat, terveiket nagy részben sikerült megvalósítaniuk. Hogy ez a továbbiakban is elmondható lesz-e, az kérdés, ugyanis a Nőegylet is egyike azon szervezeteknek, amelyeket Sója Dénes nem tartott méltónak arra, hogy állami költségvetési támogatásban részesüljön.


Az egyesület alapításának ötlete Bábli Mária, a szervezet elnöke elmondása szerint tulajdonképpen az ő lakásában fogalmazódott meg, azokban az időkben helyhiány miatt a legtöbbször ott gyűltek össze az asszonyok, mivel a zágrábi Kisebbségi Hivatal által vásárolt Magyar Házból kizárták őket, amit ugyan megrökönyödve vettek tudomásul, de céljaikat szem előtt tartva úgy gondolták, ha valaki dolgozni akar, az megtalálja a módját és a helyét is.

 

A keresztény értékekre épülő hagyományok ápolása

A szervezet nem sokkal megalakulása után a HMDK pélmonostori alapszervezetével közösen egy bérelt családi házba költözött, és azóta is ott tartja összejöveteleit. A szervezet alapvető célja, hogy feltárja és segítse visszaállítani a keresztény hagyományokra épülő szokásokat, kutassa a vallással kapcsolatos történéseket, segítse a felekezetek közötti megértés elmélyítését, a fiatalok nevelését illetően pedig segítse elő az emberbaráti szeretet és vallásos életforma kialakulását.

– A háború után (1997) nehezen indult be a közösségi élet falvainkban, ezért mi igyekeztünk több településen is a nehéz kezdetet megkönnyíteni. Ellátogattunk a környékbeli települések asszonyaihoz, a téli időszakban varrókat szerveztünk, kézimunka-anyagot vásároltunk, első munkáinkat az újjáépült újbezdáni katolikus templomnak ajánlottuk föl. Rendbe hozattunk régi szövőszékeket, és a téli időszakban a szövés is egyik foglalatosságunk lett. Rendszeresen összejövünk az adventi és a böjti időszakban is – mondja Bábli Mária, az egyesület elnök asszonya.

 

Több, nagy érdeklődést kiváltó rendezvény szervezői

Több magyar jellegű, nagy érdeklődést kiváltó kiállítás szervezője és házigazdája is volt a kisvárosban a nőegylet. Nagy sikere volt a Kegytárgyak a családban című kiállításnak, amely bejárta az egész Baranya-háromszöget. Hasonló érdeklődés övezte a Bölcsőtől a sírig, a Vállunkon kereszttel és a Nagyanyáink konyhája címet viselő is. Ezenkívül itthoni és határainkon túli rendezvényeken, konferenciákon is képviselték a katolikus nőegyletet.

 

Pélmonostor városa is elismerte munkájukat

Több szervezettel is jó kapcsolatot ápolnak, az istenkúti (Pécs melletti) művelődési egyesülettel 2002 óta működnek együtt, és mind itthon, mind pedig Magyarországon több közös kiállítást is rendeztek. Több éve részt vesznek a feltámadási menetben, a Kárpát-medencei magyarságot jelképesen egyesítő rendezvényen.

Kimagasló munkájuk elismeréseként Pélmonostor városa emlékplakettel tüntette ki Bábli Máriát, aki mint elnök és mint magánszemély igyekezett a horvátországi magyar nőket bekapcsolni a Kárpát-medencei „vérkeringésbe”, és az ő igyekezetének köszönhetően mind többen megismerhették nemcsak a horvátországi magyar nők helyzetét, hanem azt a szülőföldet is, amelyhez mindig hű maradt, mert mindig hitte és vallja, hogy az igaz hit lehet a térségben a legstabilabb összekötő kapocs a különböző népek között.

– Az elmúlt 12 év munkáját nem lehet egy tolvonással megszüntetni. Ilyen könnyen nem fognak tudni egyesületeket felszámolni. A képviselő úrnak a döntés előtt talán körül kellett volna néznie, és megbizonyosodnia arról, hogy ezekben a szervezetekben munka folyik, az itteni magyarság megmaradásáért dolgozunk – mondja Bábli Mária felháborodva.

Az Nőegylet tagjai szerint a tény, hogy Pélmonostoron csak a HMDK által támogatott egyesületek támogatása szűnt meg, magáért beszél, hiszen a MESZ három pélmonostori egyesülete tetemes támogatásban részesül.

Mindezek ellenére bíznak a jövőben, az itteni magyarság megmaradásában, ám tudják, hogy a jövőben sokkal nehezebb lesz, de nem adják föl.

 

Egy évtized képekben (pdf)