A Laskói Ifjúsági Egyesület idén a Várdaróc FC juniorjaival közösen indított csapattal vesz részt az ország legnagyobb kispályás ifjúsági focitornáján. A baranyai tornát megnyerték, így továbbjutottak a megyei versenyre.
1996-ban szervezték meg az első országos ifjúsági sportjátékokat Splitben, mely a legnagyobb ilyen jellegű esemény Európának ezen a részén. A fiatalok különböző kategóriákban: kispályás foci, kézilabda, tenisz, asztalitenisz, sakk stb. versenyeznek. Először a városi szintű, majd a megyei megmérettetésekre kerül sor, ezt követően a legjobbak Splitben csapnak össze, ahol már a horvátországi versenyzők mellett boszniai és szerbiai fiatalok is vannak.
A Laskói Ifjúsági Egyesület tagjai már több éve részt vesznek ezen a sporteseményen, mindig szép eredménnyel. Mindig sikeresen kvalifikálták magukat a megyei versenyre, több alkalommal tovább is jutottak az országosra, ahol Eszék-Baranya megyét képviselhették.
– A Laskói Ifjúsági Egyesület és a Várdaróc labdarúgóklub junior csapatának a tagjai egy csapatot alkotva neveztek be az idei tornára. Nagyon jó az együttműködés a két alakulat között, Kiss Dárióval, a Várdaróc FC vezetőségi tagjával ütős csapatot állítottunk össze, amit az eddigi eredmények is tükröznek. A baranyai tornán sikerült továbbjutnunk a megyei versenyre – nyilatkozta lapunknak Munk Erik, a Laskói Ifjúsági Egyesület elnöke, hozzátéve, az elmúlt évek tapasztalatai alapján jó eredményeket vár az idei kupa folytatásában is.