Ibolya harmadik lányként született a családba. A várva várt fiú helyett „csak” ő lett. Akkora csalódást okozott a szülőknek, testvéreknek, ami az egész életére kihatott.
Szülei nem törődtek vele, de annál nagyobb terror alatt tartotta a két nővére. Minden házimunkát vele végeztettek el. Kinőtt ruhákban járt, ami miatt állandóan kigúnyolták, bántalmazták minden ok nélkül. Ibolyának különszobája volt, aminek nem is örült igazán, mert ezzel is kirekesztették a családból. A két nővér jókedvű csevegését csak a falakon keresztül hallhatta.
A legnagyobb csapás mégis akkor érte, amikor megszületett a rég várt fiúgyermek a három lány után. A kis jövevénynek sem tudott örülni a többiekkel együtt, ő végképp megpecsételte a további sorsát.
A szülők és a nővérek imádattal dédelgették öcsikét, Ibolya pedig abszolút „felesleg” lett. Már csak a szobájában érezte jól magát, ahol nem kellett végignéznie családja örömeit, amiből őt kizárták.
A kamaszkor még nehezebb volt, amikor is magányosan kellett megküzdenie minden megmagyarázhatatlan lelki problémával.
Nővérei már élettársi kapcsolatban éltek, távol a szülői háztól. Szülei pedig csak az öccsével foglalkoztak. Több napos kirándulásokat szerveztek, legtöbbször egyedül hagyva Ibolyát. Barátnők alig akadtak, azok is inkább már a fiúkkal foglalkoztak, ami a hétvégéket is lefoglalta, amibe ő már nem fért bele.
Magányos óráiban versbe öntötte érzéseit. Csodálatos költeményeket alkotott, amivel még ő sem volt tisztában addig, míg a magyartanára fel nem figyelt rá. Az ő segítségével megjelentették verseit, egyelőre csak füzet formájában. A visszajelzések arra ösztökélték Ibolyát, hogy írja ki lelkéből a mondanivalóját.
Végre érezte, hogy értékelik. Mikor megjelent az első verseskötete, a legnagyobb megelégedéssel fogadta az elismeréseket. Érezte, hogy most bizonyított. Elhitette magával, hogy már kezd hálás lenni a boldogtalan gyermekkorért, és azt, hogy a lelke mélyéből előtörő sérelmek még szépek is lehetnek. Verseskötetének kiadója nemcsak a munkáját csodálta, hanem felfedezte benne a nőt is. Szerény körülmények között kötöttek házasságot. Ibolya végre megtalálta az addig nem ismert boldogságot és megfogadta, hogy ha neki akárhány gyereke is lesz, egyformán fogja őket szeretni, hogy egyik se mondhassa majd, hogy boldogtalan volt a gyermekkora.
