20 százalék fölött a munkanélküliség

159

Az Állami Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a munkanélküliek száma meghaladta a 20 százalékot. Tovább rontja a helyzetet, hogy már a napokban újabb állástalanok  jelentkezhetnek, ugyanis a Horvát Telekommunikációs vállalat vezetése bejelentette, hogy 370 főnek mondanak föl, amit bevételcsökkenéssel indokolnak. (A szakszervezet szerint ez nem lehet az igazi ok, hiszen a HT a múlt évet 4 milliárd kúnás nyereséggel zárta.)

Ilyen nagymértékű munkanélküliséget utoljára 2003 áprilisában regisztráltak, Ivica Račan kormánya idején. Idén egyébként januárhoz képest februárban 0,3 százalékkal nőtt a munkanélküliség, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 0,5 százalékkal  – olvashattuk az Index.hr internetes oldalon.

A Horvát Munkaközvetítő Hivatal weboldalán az áll, hogy jelenleg 343 415 regisztrált munkanélkülivel kell számolni, 2003 áprilisában pedig 345 300-an voltak munka nélkül. Legkisebb volt a munkanélküliek száma 2008-ban, akkor 219 ezer állástalan volt (12,3 százalék), 124 ezerrel kevesebb, mint most.