Nem mindegy, hogy egyedül érzi magát az ember vagy pedig magányos. Egyedüllétre mindenkinek szüksége van, fontos a belső csend.
A házasságban is egyedül érezheti magát az ember. Sokan csak úgy „eléldegélnek” egymás mellett. Megszokták egymást. Így kerülhet az ember a társas magány csapdájába. Valakivel azért vagyunk, mert ő a társunk, vagy azért, mert ezt várja el tőlünk a világ. Együtt élni és mégis egyedül érezni magunkat.
Szerencsére sok szülő észreveszi, hogy az ilyen kapcsolat legtöbbet a gyereknek árt, sőt beteggé teszi, ha a szülők rendszeresen veszekednek, kiabálnak egymással, arról nem is beszélve, ha pofonok is elcsattannak. A gyereket nemcsak az agresszió, hanem az üresség, a szülők közti kötelék és érzelmi kapcsolat hiánya is megsebzi.
„Mi már nem szeretjük egymást, de együtt maradunk a gyerek kedvéért. Majd elviseljük egymást.”
Az ilyen kapcsolatban felnövő gyerek bizony nem lesz boldogabb e döntés miatt, mert érzi a feszültséget. De azért szerencsésebbnek mondhatja magát, ha összehasonlítja helyzetét az elvált szülők gyermekéivel.
Mindkét esetben az apa és az anya csak szülőtársként funkcionál, és a gyerekkel mindketten egyformán foglalkoznak. Pedig a gyereknek ugyanannyira fontos lenne egy egész, egységes érzelmi viszony, mert nem mellékes, hogy szülei milyen kapcsolatban vannak egymással.
A mögött, hogy valahány évvel későbbre „békés” egymás mellett éléssé alakul a kapcsolat, számtalan dolog húzódhat meg – például nem kapták meg a másiktól, amire szükségük lett volna. Hiszen valaha vártak egymástól valamit, vonzódtak egymáshoz, értékesnek és izgalmasnak látták egymást. A kapcsolatok általában szenvedélyesen indulnak, hiszen máskülönben nem kötnék össze életüket.
A csendes mindennapok mögött fel nem dolgozott feszültségek lapulnak, és nem meglepő, hogy a gyerek boldogtalan ebben a közegben. Nem érzi magát biztonságban, hol az egyik szülőnél, hol a másiknál lát hiányokat.
A párkapcsolat csak akkor működhet egészségesen és hosszú távon, ha mindketten megőrzik egyéniségüket, és ha szabadságvágyukat nem a másik kárára erőltetik, ha már terhesnek találják az együttlétet.
Persze kell, hogy érezzük, megmaradunk annak, akik voltunk – a párkapcsolat lehetőséget is ad erre. Éreznünk kell, hogy már másoknak is felelősséggel tartozunk, és ne a szabadulást keressük.
Nem elég valamit megszerezni, megszeretni, valaki mellett elkötelezni magunkat… Minden nap meg kell dolgoznunk azért, hogy jól működjön hosszú távon is, akár egy életen át.
Mint a virágot, ápolni kell, mindig gondoskodni róla és vigyázni rá.
