Filmklubot indít az eszéki Magyar Főkonzulátus

81

Magyarország eszéki főkonzulátusa idén Magyar Filmklubot indított, melynek első bemutatójára múlt szerdán került sor, Sára Sándor 80 huszár című filmjét vetítették le a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban, Eszéken.

Az eszéki Magyar Főkonzulátus tavaly a Magyar Klub keretében havi rendszerességgel szervezett valamilyen programot. Ez idén is folytatódik – tudtuk meg De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzultól. A programsorozat keretében ezúttal is bábelőadásra, konferenciára, táncestre és színházi előadásra kerül sor hamarosan. Ezenkívül a főkonzulátusnak lehetősége nyílt filmek igénylésére a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

– Úgy gondoltuk, a horvátországi magyarságnak, de az angolul tudó horvátságnak is hasznos lenne látni a magyar filmművészet egy-egy kiemelkedő alkotását, erre a Magyar Filmklub keretében lesz lehetőség – mondta a főkonzul.

Sikeresnek értékelte az első vetítést, 35-40-en nézték meg Sára Sándor 80 huszár című filmjét az eszéki magyar iskolaközpontban. A film az 1848-49-es szabadságharchoz kapcsolódik. A főkonzul lapunknak elmondta, az idén vetítendő összes filmet próbálják valamilyen eseményhez kötni, így például A tanú című alkotást, mely az ’50-es évek kommunista rendszerét mutatja be és karikírozza, október 23-a körül mutatják be, és a szeptemberi iskolakezdésre időzítik A Pál utcai fiúk vetítését. Legközelebb május-június környékén vetítik az Isten hozta, őrnagy úr! című filmklasszikust. Mindegyik filmvetítésnek az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ lesz a helyszíne, és az összes filmet angol nyelvű felirattal mutatják be. A vetítésekről időben tájékoztatják majd az érdeklődőket.