A Vukovári Magyarok Egyesületének 2008-as megalakulása óta szinte nem is volt olyan hónap, hogy ne számoltunk volna be valamilyen programjukról. A rendszeres heti összejöveteleik mellett nagy hangsúlyt fektetnek a magyar hagyományok ápolására, magyar nyelvtanfolyamot, kézimunkaszakkört, nyílt napokat, magyar esteket tartanak. Legsikeresebb rendezvényük a vukovári magyar bál, amelyet idén új helyszínen tartanak.
Egy eredményekben gazdag, tevékeny időszak van az egyesület mögött, és folytatják a munkát idén is. A meglévő programjaik mellett folyamatosan újakat is terveznek. A székházat is igyekeznek úgy átalakítani, hogy alkalmassá váljon arra, hogy a megye magyarságának a központja legyen.
– Idén a tetőszerkezetet tervezzük lecserélni, az épület 1940-ben épült, azóta ott nem végeztek felújítást. Sikerült a szomszédos telket is megvásárolnunk, így megoldódik a parkolási problémánk, a parkolóhelyek megépítésében a várostól kapunk támogatást – mondta Jakumetović Rozália, aki hozzátette azt is, hogy igyekeznek minden pályázati lehetőséget kihasználni. A programjaikat és a beruházásaikat a zágrábi Kisebbségi Tanácsánál, a budapesti Bethlen Gábor Alapnál, a Csoóri Sándor Alapnál elnyert támogatásból fedezik, de Vukovár városától és Vukovár-Szerém megyétől is rendszeresen kapnak anyagi segítséget.
Tavaly ősszel a Csoóri Sándor Alapnál elnyert támogatásból indult legújabb programjuk, a népzenei oktatás. A vukovári egyesület tagjai öt kurzuson vesznek részt, amelynek a célja, hogy a végére saját zenekaruk legyen, amely kísérni tudja a kórust. Így most a szükséges hangszereket szerzik majd be. További tervekben sincs hiány, de egyelőre a vukovári magyar bál előkészületeivel vannak elfoglalva. Beszélgetésünk előtt éppen az új helyszínt szemrevételezték.
– Sok év után, sajnos, a megszokott helyszín helyett a Vukovártól 20 percre fekvő Mirkovciban rendezzük meg a sorrendben 11. magyar bálunkat február 9-én. A vukovári V&S termet eladták, raktárépületet alakítanak ki belőle. Vukováron más, 300-400 embert befogadó terem viszont nincs, ezért esett a választásunk a mirkovci Salaš Lamut dísztermére, amelyben reményeink szerint ugyanolyan hangulatos bált fogunk rendezni, mint az elmúlt évek mulatságai – mondja Rozália, aki elárulta azt is, hogy még alig hirdették az eseményt, de már folyamatosan jelentkeznek, így biztos abban, hogy a bál továbbra is a város és a megye egyik legsikeresebb, legtömegesebb társasági eseménye marad.