A magyar kormánynak fontos feladata, hogy a nemzeti összetartozás érzését erősítse minden magyar között, éljenek a Kárpát-medencében vagy a világ bármely táján – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Bonyhádon, a madéfalvi veszedelem 255. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Potápi Árpád János a megemlékezésen hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki meg akarja tartani magyar identitását, az megtehesse, és mindenki meg tudjon maradni magyarnak.
Az államtitkár elmondta: az évforduló alkalmából azokra az elüldözött székelyekre emlékeznek, akiknek egy része Bukovinában öt települést hozott létre, és akiknek leszármazottait 1941-ben az Al-Duna mellé, majd 1945-ben Tolnába, Baranyába és Bács-Kiskun megye három községébe telepítették.
Mint felidézte, a bukovinai „kirajzások”, majd a letelepítések mindig a magyar kormány támogatásával történtek, 1945-ben is az új magyar kormány sietett segítségére a népcsoportnak. A folyamatot ellentmondások, atrocitások kísérték, hiszen ez az akkor a kitelepített németek rovására történt meg. „Az elmúlt évtizedek a sebeket már begyógyították, mi arra emlékezünk, hogy segítséget kaptunk ahhoz, hogy népcsoportunk hazára leljen ezen a tájon” – fogalmazott.
A kormány nemzetpolitikájának a bukovinai székelyek ma is a pozitív hatásait látják – mondta Potápi Árpád János.
Csibi József, Madéfalva RMDSZ-es polgármestere a madéfalvi vérengzés előzményeként felidézte, 1761-62-ben Mária Terézia elrendelte, hogy Székelyföldön szerveződjön határőrség önerőből, császári parancsnokság alatt. A székelyek évszázadokon keresztül saját hadsereggel védték a magyar határokat, így az intézkedést az ősi székely jogok elleni merényletnek tekintették.
A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége húsz éve emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről; 1764. január 7-én az osztrák katonaság több száz, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyt mészárolt le a székely községben.
A támadásnak hivatalos jelentések szerint kétszáz, más adatok szerint négyszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. A katonai fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év elteltével Bukovinában telepedett le. Közülük 1941-ben 4500-an román-magyar egyezmény alapján áttelepültek a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülniük kellett.
Magyarországon a második világháború után kitelepített németek helyén, a Balaton-felvidéken, Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra. A moldvai csángóságba olvadt székelyek végleg a Kárpátok keleti oldalán maradtak.
A bonyhádi megemlékezésen mintegy százan vettek részt, köztük Madéfalváról, Csernakeresztúrról, Marosludasról, illetve az Al-Duna mellől, Pancsováról, Székelykevéről és Hertelendyfalváról érkezett székelyek.
