Kórógy: három megyéből 11 tánccsoport az idei fesztiválon

307

A hétvégén került sor a harmadik kórógyi gyermek dal- és táncfesztiválra a Kórógy Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Az idei rendezvényre tizenegy tánccsoport érkezett három megyéből.

A hétvégén gyermekzsivajtól volt hangos Kórógy. A népes gyereksereg, ahogy az előző években, úgy idén is énekelve vonult végig a falu főutcáján, a kultúrotthontól a focipályán felállított nagysátorig. A sátor alatt felállított színpadon tizenegy tánccsoport mutatkozott be. A hazai táncosok mellett felléptek a kiskőszegi, csúzai, várdaróci, szentlászlói és a kopácsi gyermek táncegyüttesek is, de a szemlén több horvát és egy ukrán kisebbségi csoport is szerepelt.

Ott volt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője is, aki elismerően beszélt a kórógyi egyesületről, amely évente számos rendezvényt hoz tető alá.

– Fontos, hogy gyermekeink megismerkedjenek saját hagyományaikkal a néptánc révén is, valamint még fontosabb, hogy magyarul tanuljanak, magyar iskolákba járjanak – hangsúlyozta  köszöntőjében Jankovics Róbert.

A rendezvény főszervezője a Kórógy Hagyományőrző Egyesület volt, melynek elnöke, Cserepes Zoltán elmondta, egyesületük célja, hogy már kiskorban megismertessék a régi szokásokkal, hagyományokkal a gyerekeket. Pár évvel ezelőtt ezért is alakították meg a gyermektánccsoportot.

– A fesztivállal hazai bemutatkozási lehetőséget biztosítottunk tánccsoportunknak és persze a többi egyesületnek is, amelyekkel jó kapcsolatot ápolunk. Fontosnak tartom, hogy a számos vendégszereplésen túl a falubeliek is láthassák, mivel foglalkozunk, mit tanulnak a gyerekek – mondta Cserepes Zoltán.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének támogatásával jött létre.