Csúza – A csúzai Nőegylet tagjai az idén a varrók mellett kézműves foglalkozáson és pilátesszen is részt vehetnek heti összejöveteleik során, így a legutóbbin, amelyre múlt csütörtökön került sor, az üvegfestést tanulták meg a pélmonostori Oázis egyesület tagjának a közreműködésével. A HMDK csúzai alapszervezete pedig vasárnap második alkalommal szervezett humoros estet a kultúrotthonban.
Valami szépet, valami újat alkotni – ez minden kreatív ember vágya, a csúzai nőegylet tagjainak a kezei közül is számos szebbnél szebb kézműves alkotás kerül ki a téli hónapokban tartott varródélutánokon.
– Több szervezettel is jó kapcsolatot ápolunk, így a pélmonostori Oázis egyesülettel is, akik egy EU-s pályázaton nyert összegből valósítanak meg egy programot, amelybe bekapcsoltak több baranyai civil szervezetet, így bennünket is felkértek az együttműködésre. Már régóta terveztük, hogy színesebbé, sokrétűbbé tesszük heti összejöveteleinket, hogy a fiatalabb korosztályt is be tudjuk kapcsolni. Így a csütörtök délutáni varrók mellett kreatív foglalkozásokat és piláteszt is szervezünk a pélmonostori egyesület közreműködésével. A programok egy hónapja kezdődtek, négy hónapig tartanak, így még nem késő csatlakozni hozzánk, mindenkit szeretettel várunk köreinkben – monda lapunknak Pinkert Ida, a Nőegylet elnök asszonya.
Humoros est
A HMDK csúzai alapszervezetének kezdeményezésére humoros estre került sor vasárnap a helyi kultúrotthon nagytermében a kopácsi Arany János Kultúregyesület amatőr színjátszóinak köszönhetően.
– A mai rohanó világban gyakran megfeledkezünk a nevetésről, a sok gond és baj között nincs is kedvünk hozzá, tulajdonéppen ezért is határoztuk el tavaly, hogy egy humoros estet szervezünk. Akkori rendezvényünknek nagy sikere volt, ezért idén újra megszerveztük – mondta Kozár József, a HMDK csúzai alapszervezetének elnöke, hozzátéve, hogy már folynak a szilveszteri bál előkészületei.
A kopácsiaknak: Lakatos Józsefnek, Molnár Tivadarnak, Potalec Idának, Ruzsicska Ilonkának és Varga Tímeának a Kopácsi Alkalmi Zenekar betétdalaival „fűszerezett” humoros jelenetei azt bizonyították, hogy márpedig a nevetés mindenkié, és ha csak egy kis időre is, de valóban gyógyír lehet a kacagás.
A rendezvényen részt vett dr. Szántó Tibor és Pasza Árpád is, a HMDK elnökségi tagja, illetve tiszteletbeli elnöke.















