A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A doni összeomlás 75. évfordulóján emlékezés és tiszteletadás mellett érdemes felidéznünk az akkori eseményeket. A becslések szerint 150-200 ezer áldozattal járó „hadjáratnak” számos drávaszögi áldozata is volt.
Az 1943-as év rettenetes hideggel „köszöntötte” a keleti fronton levő 2. magyar hadtestet. A Szovjetunió mélyén harcoló katonák nem ritkán -40 fokos hidegben hadakoztak megfelelő felszerelés és meleg ruha nélkül. A hozzávetőlegesen 250 ezer fős, katonákból és munkaszolgálatos civilekből álló magyar sereg védelmi feladatokat látott el Voronyezs térségében, a Don folyó kanyarulatánál. A mintegy 200 kilométeres, nehezen védhető frontszakaszon a magyar sereg feladata a németek biztonságos visszavonulásának a biztosítása volt. A magyar védvonalakat január 12-én reggel érték el a jól felszerelt, hideghez szokott orosz csapatok, és nagyobb nehézségek nélkül visszavonulásra kényszerítették a magyarokat. Az ütközet során a szovjet ágyútűzben közel 70 ezer ember lelte azonnal halálát, és legalább ennyi sebesültet is el kellett látni a hadikórháznak, ami a körülményekből fakadóan szinte lehetetlennek bizonyult. A nagy hideg és az embertelen körülmények további 70 ezer emberéletet követeltek, ezen kívül a szovjet források szerint több mint 50 ezer magyar hadifogságba került. A Don-kanyarnál történt tragédiát nem ritkán a nemzet második Mohácsának is szokás nevezni.
Kopácsiak is estek el a Donnál
A Drávaszög 1941-es visszatérése után nem sokkal megérkeztek az első behívók az itteni magyarok részére is. A ma 86 éves kopácsi idősb Molnár Dezső a mai napig tisztán emlékszik arra, amikor az akkor 20 éves bátyja, Molnár Áron megkapta a behívóját.
– A családunkban egyedül a bátyám volt hadra fogható abban az időben, ereje teljében lévő ifjú. A faluból vele együtt 12 férfit soroztak be a magyar seregbe. Pécsváradra kellett menniük, ahonnét az orosz frontra vezényelték őket. Egy ideig rendszeresen írt nekünk és a feleségének, ám 1943 tavaszán a posta a várt levél helyett szomorú hírt hozott, melyben az állt, hogy a doni ütközet óta nem tudják, hol van Áron bátyám, és valószínűleg elesett – mondta könnyes szemmel Dezső bácsi, aki hozzátette, hogy azóta sem hallott semmit a testvéréről, se a többi, akkor besorozott 12 kopácsi férfiról.
Emléktáblát kapnak a második világháborúban elesett kopácsiak
Máté Éva kislányként élte át a háború borzalmait, de a mai napig tisztán élnek emlékezetében azok az idők. Éva néni emlékszik arra a napra is, amikor a falu központjában felállították az első világháborúban elesett kopácsiak emlékművét, és bár még javában dúlt a második világháború, a megemlékezők már akkor gondoltak a háborús áldozatokra. Előre elkészítették az emlékművön a leendő áldozatok emléktáblájának helyét, ám az 1945 utáni kommunista rezsimben nem volt lehetőség annak felállítására.
– A falu lakosai közül, úgy tudom, hogy összesen 16 ember veszett oda a második nagy háborúban. Voltak, akik a fronton estek el, de volt olyan is, aki az átvonuló seregek áldozata lett. Úgy gondolom, hogy ennyi év után már végképp ideje lenne, hogy ezeknek az embereknek felvéssék a nevét egy emléktáblára – mondta Máté Éva néni, aki régóta bibliájában őrzi az elesettek névsorát.
Éva néni javaslatát a helyi HMDK-alapszervezet felkarolta. Farahó Zsolt, a szervezet elnöke elmondta, hogy még az idén emléktáblát állítanak a kopácsi áldozatoknak.