Parlamenti képviselőnk a közösségünk számára fontos ügyekről tárgyalt

395
Ante Ramljak és Jankovics Róbert

Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk a múlt héten is a magyarságunk jövője szempontjából fontos ügyekről minisztériumok és intézmények vezetőivel tárgyalt. Találkozott Ante Ramljakkal, az Agrokor élére kinevezett kormánybiztossal, Blaženka Divjak tudományos és oktatási miniszter asszonnyal, valamint Zoran Đurokovićtyal, a Horvát Vizek főigazgatójával.

Magyarságunk parlamenti képviselője a horvát szábor nyári szünete alatt sem pihent. Amellett, hogy igyekezett ott lenni magyar egyesületeink minden rendezvényén, számos, közösségünket érintő problémán és megoldásra váró feladaton dolgozott.

A hónapok óta válságban lévő Agrokor mamutvállalat kormánybiztosával a cég jövőjéről beszéltek.

– A kormánybiztos megnyugtatott, hogy a cég anyagi stabilitása biztosított, és hogy szeptember végéig a konszern teljes adósságszintje, valamint az ingatlanállomány értéke is ismert lesz. Utána fogadják majd az esetleges ajánlatokat az Agrokoron belül működő cégek megvásárlására. A vállalat és az ország vezetői is tisztában vannak azzal, hogy milyen nagy jelentőséggel bír az 1600 alkalmazottal működő cég a becslések szerint ma már csak 30 ezer lakosú Drávaszögben. Mivel úgy alakult, hogy én vagyok az egyetlen drávaszögi a zágrábi képviselőházban, abban egyeztünk meg, hogy állandósítani fogjuk a kapcsolatunkat, és folyamatos tájékoztatást kapok a nagyvállalat helyzetéről – mondta Jankovics Róbert, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője.

A Blaženka Divjak tudományos és oktatási miniszter asszonnyal való találkozón Andócsi Jánossal, az eszéki magyar iskolaközpont igazgatójával együtt vett részt a magyar képviselő.

Az eszéki magyar iskolaközpont kolléggiumáról tárgyaltak

– A találkozót követően kijelenthetjük, hogy a kollégium biztosan meg fog épülni. Ennek a jele az is, hogy az összes érintett hivatal vezetője jelen volt a megbeszélésen. Arra is ígéretet kaptunk, hogy a 2018-as költségvetésben már előirányozzák a szükséges összeget, ami intézményünk jövője szempontjából rendkívül fontos – mondta Andócsi.

A megbeszélésen részt vettek Stipe Mamić, Hrvoje Slezak és Momir Karin miniszterhelyettesek is.

Zoran Đurokovićtyal, a Horvát Vizek főigazgatójával létrejött megbeszélésen Milan Knežević, a Baranyaszentistváni járás elöljárója és Pálinkás Krisztián, a járási tanács tagja vett részt.

A Horvát Vizek főigazgatójánál

Pálinkás Krisztián elmondta, a Horvát Vizek igazgatójától az újbezdáni új vízvezeték kiépítésének tervei elkészítéséhez szükséges anyagi hozzájárulást kérték.

– Az igazgatótól ígéretet kaptunk, hogy támogatni fogják a tervek elkészítését, majd pedig a kiépítését is segíteni fogják – mondta Pálinkás Krisztián, aki szerint nagyon fontos, hogy az elavult, elöregedett, jó harminc évvel ezelőtt épült vízvezeték-hálózat helyett új épüljön.