A hivatalos részeredmények alapján fej fej mellett áll a jobbközép ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette választási szövetség a vasárnapi parlamenti választások után. A végleges eredményeken már nem sokat fog változtatni, hogy vasárnap hét helyen szabálytalanságok miatt megismétlik a voksolást.
A hétfői adatok szerint a HDZ vezette jobboldali szövetség összesen 56 helyet szerzett, csakúgy, mint az SDP irányította koalíció is a 151 tagú törvényhozásban.
A harmadik legtöbb mandátuma a Híd Függetlenek Listájának (Most) jutott, ők 19 képviselői helyre számíthatnak jelen állás szerint. Ebben a helyzetben „királycsináló” lehet, ám a párt éppen azzal lett népszerű, hogy a két nagy párt támogatása nélkül volt sikeres helyi és megyei szinten is. Ha mégis koalícióra lép valamelyik választási szövetséggel, a hitelességén esik csorba, így kérdéses, milyen áron adja fel a függetlenségét.
Az ötszázalékos parlamenti küszöböt átlépte még az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), három mandátumot szereztek és már kijelentették, hogy az SDP mellé állnak. Ezzel megszűnt a HDZ előnye, amely a határon túl szavazó horvátoknak köszönhetően szerzett újabb három mandátumot.
Ezenkívül 2-2 mandátuma van Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetsége (HDSSB) és az MB 365 Milan Bandić zágrábi polgármester pártjának, valamint egy-egy az Élőlánc (Živi zid) politikai szervezetnek, valamint a Sikeres Horvátországnak.
Nyolc garantált helyük van a kisebbségeknek, amelyek képviselői közül heten már kinyilvánították, hogy szintén az SDP mellé állnak, vagyis a HDZ koalíciós partnerek keresésében rosszabbul áll, mint az SDP.
A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért folytatott küzdelemben Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) jelöltje a szavazatok 50,24 százalékát szerezte mag (2217 voks), míg Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) a jelöltje a szavazatok 49,76 százalékát (2196 voks).
Napilapok a választásokról
A Jutarnji list rovatvezetője szerint a HDZ és az SDP is hatalmas pofont kapott a választópolgároktól. A cikk írója úgy véli: a Híd nemcsak a választások meglepetése, hanem valódi nyertese is. „Az, hogy sem az SDP, sem a HDZ nem tud kormányt alakítani a Híd nélkül, jó Horvátország számára, mert a Híd az egyetlen párt, amely valóban reformok bevezetését helyzete kilátásba” – húzta alá.
A szerző szerint a HDZ és az SDP is megpróbálja majd „megvásárolni” a Híd képviselőit, de ez „kemény dió” lesz.
A Večernji list című napilap felvázolta azokat a lehetőségeket, amelyeket a patthelyzet okozhat, amennyiben a Híd mindkét vezető pártot visszautasítja. Három lehetséges forgatókönyvvel számolnak: kisebbségi kormány alakulhat Horvátországban, amelyet vagy a HDZ vagy az SDP vezet, úgynevezett szakértői kormány jöhet létre szociáldemokrata-konzervatív nagykoalícióval, vagy megismétlik a választásokat 2016 januárjában.
A lap egyik publicistája szerint a rendszerkritikus Híd, amely korábban kijelentette, hogy egyik vezető párttal sem kíván koalícióra lépni, talán mégis könnyebben dűlőre jut a szociáldemokratákkal, mint a jobbközép ellenzékkel. Az újságíró arra is utalt, hogy a Híd a HDZ-től vett el szavazatokat, nem az SDP-től, ezenkívül szerinte Milanović, az SDP elnöke, leköszönő miniszterelnök sokkal többet hajlandó felajánlani Božo Petrovnak, a Híd elnökének, mint Tomislav Karamarko HDZ-elnök.
A cikk szerzője felteszi a kérdést: hajlandó-e Milanović arra, hogy átadja miniszterelnöki helyét a fiatal politikusnak, ha az ezt kéri? „Vajon Milanović félre tudja-e tenni egóját, és elfogadja, hogy ebben a tisztségben a következő négy évben a gyűlölt Tomislav Karamarkót kell néznie?” – kérdezte.
Más lehetőség kormányalakításra a jelenlegi helyzetben nem kínálkozik, mert a kisebb pártok mandátumai nem elegendők ahhoz, hogy bármelyik nagy párt megszerezze a szükséges 76 mandátumot a kormányalakításhoz.
A két „főszereplő”
Tomislav Karamarko 1959. május 25-én született Zárában (Zadar). A zágrábi bölcsészettudományi egyetemen szerzett történész diplomát. Első házasságából két, második házasságából egy gyermeke született.
1987-ben történészként kezdett dolgozni a zágrábi állami levéltárban. Két évvel később alapító tagja volt a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) zágrábi szervezetének és aktív résztvevője, valamint előkészítője az első többpárti horvátországi választásoknak.
Miután 1990-ben a HDZ megnyerte a választásokat, részt vett az első demokratikus kormány munkájában és a háború küszöbén álló ország védelmében is. 1991-ben Franjo Gergurić akkori háborús miniszterelnök kabinetfőnöke volt, később pedig a házelnök kabinetjét vezette.
Ezenkívül a zágrábi rendőrség vezetője is volt, valamint 1996-1998 között a belügyminisztérium államtitkára.
Karamarko 2000-ben Stjepan Mesić sajtófőnöke volt, majd miután Mesićet megválasztották államfőnek, 2002-ig nemzetvédelmi tanácsadóként dolgozott az elnöki kabinetben, miután az elnökkel való nézeteltérések miatt rövid időre otthagyta a politikát, és a magánszektorban helyezkedett el.
2004-ben tért vissza mint a titkosszolgálat igazgatója, két évvel később pedig a biztonsági és hírszerző ügynökség vezetője lett. 2008-ban a Sanader-kormány független belügyminisztere.
2012-ben a HDZ tisztújító közgyűlésén a második fordulóban elnökké választották.
2011-ben parlamenti képviselői mandátumot is szerzett, de az elmúlt négy évben nem vett részt az országgyűlés munkájában, és nem voltak érdemi felszólalásai sem.
Politikai elemzők szerint Karamarko olyan személy, aki megbízható emberekkel veszi körül magát, és aki a háttérből szeret irányítani. Sokan azt is felróják neki, hogy nem beszél idegen nyelvet. Retorikájában nemzeti konzervatív, gazdaságpolitikájában néhol baloldali értékeket felvonultató politikát képvisel.
Zoran Milanović 1966. október 30-án született Zágrábban. Nős, két fiúgyermek édesapja. Jogi végzettséggel rendelkezik, az egyetemet pedig summa cum laude végezte el.
Tanulmányai után a zágrábi kereskedelmi bíróságon helyezkedett el, majd 1993-ban a belügyminisztérium munkatársa lett. Egy évvel később csatlakozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) békemissziójához, és Azerbajdzsánba utazott.
1996-ban kinevezték az Európai Unió és a NATO horvátországi tanácsadójává Brüsszelben, ahol 1998-ban kisdoktorit szerezett európai és összehasonlító jogból.
Feleségével 1999-ben költözik vissza Horvátországba, és belép az SDP-be.
Miután 2007-ben meghalt Ivica Račan, a párt akkori elnöke, a parlamenti választások előtt fél évvel, a rendkívüli tisztújító közgyűlésen jelöltette magát a pártelnöki posztra, amelyet el is nyert.
A parlamenti választásokat azonban elveszítette. Továbbra is a párt elnöke maradt 2011-ig, a következő parlamenti választásokig, amikor 80 mandátummal abszolút többséget szerzett a parlamentben, és Horvátország miniszterelnökévé választották.
Milanović a sokszor arrogáns, magát elitistának tartó politikus mandátuma első három évében gyorsan vesztett a népszerűségéből. 2011 óta minden eddigi választást elvesztett. Majd néhány hónappal ezelőtt Milanović és pártja megváltoztatta arculatát. Hazafias elemekkel kampányolt, a „nép közé” ment, többet nyilatkozott és közvetlenebbé vált. Politikai elemzők szerint konfrontatív személyiség, az elmúlt négy év alatt több miniszterétől is megvált. Az ellenzék azzal vádolja, hogy kormányzása alatt megromlott az ország diplomáciai viszonya szinte az összes szomszédos országgal, aminek a háttérben gazdasági érdekek, határviták, háborús sérelmek és a migrációs válság körül kialakult helyzet állt.
Először alkalmazták a preferenciális listás szavazást
Most először alkalmazták a preferenciális listás szavazást: a voksolók a politikai pártok jelöltjeinek a listáján egy nevet is bekarikázhattak, és ily módon rangsorolhatták őket.
A választók csak egy pártlistára szavazhattak, és csak egy jelöltet részesíthettek előnyben, azaz segíthettek abban, hogy előrébb, esélyesebb helyre kerüljön a névsorban. Amennyiben valaki egy másik politikai párt listáján jelölt meg egy nevet, s nem azon, amelyre leadta voksát, akkor a szavazatot az a pártlista kapta meg, amelyen a kedvezményezett jelölt neve szerepelt.
A szavazólapok az új rendszer miatt az idén sokkal terjedelmesebbek voltak, mint négy évvel ezelőtt, amikor még csak a politikai pártok és a listavezetők neve szerepelt rajtuk. Az új szavazólapokon a politikai pártok vagy koalíciók neve alatt mind a 14 választókörzeti jelölt nevét is feltüntették.
A korábbi gyakorlat az volt, hogy ha egy párt valamelyik választókörzetben 5 mandátumot szerzett, a listán szereplő első öt jelölt jutott be a parlamentbe. Most ez annyiban változott, hogy a preferenciális listás szavazás akár az első helyre is rangsorolhatta azt a jelöltet, aki az utolsó, 14. helyet kapta a listán. A jelölt akkor rukkolhatott előbbre a névsorban, ha azt a listára szavazóknak legalább a 10 százaléka támogatta. Ha több jelölt is 10 százalék feletti preferenciális szavazatot gyűjtött össze, a sorrendet a legtöbb szavazat alapján határozzák meg. Ha egyenlő számú támogatója van a preferált jelölteknek, az eredeti rangsor szerint juthatnak be a parlamentbe.
Ugyanezek a szabályok a garantált képviselői helyekre, a kisebbségi listákra és diaszpórára nem vonatkoznak.
A 2300 jelöltre és 166 listára Horvátországban 6574 helyen adhatták le az állampolgárok a szavazataikat. Külföldön 36 ezren voksolhattak 114 szavazóhelyen, a legtöbben Bosznia-Hercegovinában és Németországban. Horvátországon kívül 48 országban járulhattak az urnákhoz a horvát választópolgárok.
{fcomments}
