Németország és Ausztria a horvátországi munkavállalók kedvelt célországai már a 60-as évek óta: a fizetések jóval magasabbak, a munkakörülmények jobbak. A távolság viszont nem olyan hatalmas, hogy ne lehetne hazajönni évente legalább egyszer.
Horvátországban nem lett rózsásabb a gazdasági helyzet. EU-s csatlakozásunk óta egyre többen próbálnak külföldön szerencsét. A folyamatot még inkább felgyorsította, hogy július 1-jén nyolc uniós tagállam – Belgium, Ciprus, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Luxemburg és Spanyolország – lehetővé tette a horvát állampolgárok korlátok nélküli munkavállalását.
Legnépszerűbb célállomásaik közé tartozik Németország és Ausztria, de Írország is.
A horvátországinál jóval magasabb fizetések és a gyakran jobb munkakörülmények vonzzák őket ezekbe az országokba. A befogadó országoknak pedig nincs kifogásuk a szorgalmas, adófizető, az ottani élethez alkalmazkodni tudó vendégmunkások ellen. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy bizonyos munkákra a „bennszülöttek” körében már nem találnak jelentkezőt, így szívesen alkalmaznak „gastarbeitereket”.
A Horvátországból való elvándorlás valószínűleg olvasóink számára sem csupán statisztikai adat, hiszen bizonyára mindnyájunk családjában, rokoni vagy ismerősi körében van olyan személy, aki más, gazdagabb hazát keresett magának. Akivel már csak főként telefonon vagy interneten keresztül tarthatják a kapcsolatot, személyesen pedig csak évi egyszer-kétszer találkozhatnak, de a nagy távolságért kárpótlásul elégedettebbnek láthatják/hallhatják.
„Talán itt szebb jövő vár a gyerekünkre, mint otthon”
Sója Lajos Ausztriába költözött ki nemrég családjával Hercegszőlősről. Linztől 40 kilométerre, Sierningben telepedtek le.
– Az otthoni tehetetlenség, az egyre rosszabb helyzet miatt döntöttünk az elvándorlás mellett. És szem elől tartottuk fiunk, Dominik érdekeit is, talán itt szebb és biztosabb jövő vár rá, mint otthon – válaszolta Lajos az okokat firtató kérdésemre.
Ő már korábban is dolgozott egy ausztriai cégnél, s miután találtak lakást az egész család számára, felesége, Sanda felmondott itteni munkahelyén, és nekivágtak. Lajos az építőiparban dolgozik, számára nem okozott gondot az idegen nyelv. Sanda most tanul németül, ő is két hét után talált munkát, a helyi iskolában takarít.
Az életszínvonallal kapcsolatban Lajos elmondta, az árak körülbelül megegyeznek a horvátországiakkal, a kereset viszont a háromszorosa az itteni átlagfizetésnek. A lakásbérlés jóval drágább, egy két-három szobás lakás havi bére 500-700 euró, amiben benne van a rezsiköltség is, esetenként az áramért kell külön fizetni, ami 30-50 euró között mozog fogyasztástól és a lakás nagyságától függően.
A munkaidejük napi nyolc óra, a hétvégék szabadok. Kisfiuk, Dominik óvodába jár.
– Nagyon szeret óvodába járni, már sok mindent megért, szinte tökéletes kiejtéssel használja a német szavakat – mondta Lajos.
Szerencsére van kivel magyarul is beszélniük, „szereztek” vajdasági származású ismerősöket, akikkel tartják a kapcsolatot.
Kiköltözésük óta kétszer voltak itthon, és október végén, mindenszentekre is hazalátogatnak. Lajos megjegyezte, szerencsére nincsenek olyan messze, a 650 kilométert 6 óra alatt meg tudják tenni.
Németország a számára nem volt „újdonság”
A pélmonostori Kugler Ferenc számára kézenfekvő megoldás volt Németország. Ott született, az általános iskolát idehaza kezdte, de tanult Németországban is. A német nyelv sem jelentett gondot.
Élt Siklóson is, ahol egy kerékpárbolt alkalmazottja volt, Pélmonostoron horgászfelszerelés-üzletben dolgozott, 2008 és 2010 között a tengermelléken, Šibenikben próbált szerencsét. Nem igazán látott jövőt az itthoni álláslehetőségekben.
– A sors ismét Németországba sodort. Münchenben kezdtem dolgozni a Krauss-Maffei fröccsöntő gépgyártó cégnél, egy horvát partnercégen keresztül. 2012-ben véglegesen kiköltöztem Münchenbe, miután megkaptam a magyar állampolgárságot – mondta Ferenc.
Munkatársai között vannak horvátok és néhány magyar is. Heti negyven órát dolgozik, mint mondta, az élelmiszerárak elfogadhatóak, a lakásbérlés viszont drága, akár havi 1200 eurót is elkérnek egy háromszobás lakásért. Végeredményben elégedett a munkájával, az ottani életével, mint ahogy a legtöbben, akik valamelyik nyugati országba költöznek Horvátországból.
Külföldi munkavállalóink általában megjegyzik, a munka ott sem könnyű, mégis szívesebben szánják rá idejüket, erejüket, ha olyan fizetést kapnak, amely nemcsak arra elegendő, hogy máról holnapra éljenek, hanem arra is, hogy gyarapodjanak, jövőt építsenek.
{fcomments}
