Egy fénykép kapcsán kerestem föl Főherceglakon Karakasékat. A nyugdíjas házaspár lakásában előkerült több régi fotó is, Gizella asszony hímzéseiről, férje, Lajos bácsi pedig a helyi horgászegyesületről mesélt.
A főherceglaki Fejes Lászlóval nemrég egy százéves családi fénykép kapcsán készítettünk interjút. Fejesék szomszédságában a Karakas házaspár szintén ilyen régi fényképet őriz, Gizella családja szerepel rajta. Az 1910-es évekből fennmaradt képen nagyszülei és két nagybátyja látható.
A képen látható felnőtt férfi Gizella nagyapja. Sándor István postásként dolgozott, biciklivel hordta a leveleket, sajnos hatvanéves korában meghalt.
Nagyanyja, Lakatos Sándor Rozália a magyarországi Csátalján látta meg a napvilágot, tizenketten voltak testvérek. Gizella sajnos arról nem tud, hogy nagyszülei hogyan ismerkedtek össze, csak annyit, hogy a tizenkét testvérből ketten voltak lányok, mindketten a Drávaszögbe házasodtak.
Nagyanyja ideköltözése után elveszítette a kapcsolatot csátaljai családtagjaival, évekig nem tudott róluk semmit. A kapcsolat felelevenítésében Gizellának volt nagy szerepe.
– Iskolás koromban levelet írtam a csátaljai rokonoknak, egy hónap múlva válasz is érkezett, s a levelezést hamarosan találkozás követte. Boldog volt a nagyanyám, hogy hosszú idő után láthatta az egyik testvérét. Tőlük kaptunk hírt a család többi tagjáról is, sokan közülük külföldre költöztek, szanaszét a nagyvilágba – mondta Gizella.
A képen szereplő nagybátyja, Sándor József Csúzán élt, ma már emléktábla őrzi a nevét a második világháborús áldozatok között.
– A nagybátyám magyar katona volt, egy sebesülést követően hazajött, és a pincében rejtőzött el, de – feltehetően egy „fülesnek” a következtében – eljöttek érte a partizánok, és „megkérték”, hogy mutassa meg nekik az utat Vörösmartra. Haza már nem tért sohasem, kilencüket kivégezték. Egyetlen idős férfit hagytak életben, akivel a sírt ásatták meg, ő adta tovább a gyászos történetet – emlékezett vissza Gizella.
A fénykép keletkezéséről annyit tud, hogy Eszéken készült, Gizella az édesanyjától örökölte.
Tőle örökölte hímzőtehetségét is, erről a kézimunkákkal teli fiókok tanúskodnak.
– Első osztályos koromban kezdtem varrni, ebből az időből két falvédőt is sikerült megőriznem – mondta Gizella.
Ma is kézimunka-készítéssel űzi el az unalmat, a hímzett asztalterítőkből, falvédőkből pedig már a világ számos pontján van, mivel ezekkel ajándékozza meg a külföldi családtagokat.
Gizellához hasonlóan idősebbik lánya is szívesen foglalkozik ehhez hasonló hobbival, ő az üvegfestésben leli kedvét. Kisebbik lánya viszont inkább az édesapjára ütött, a horgászat mesterévé vált, számos versenyen bizonyította már horgásztudását.
Karakas Lajossal a nagy múltú sporthorgász egyesületről beszélgettünk
A horgászatról, melynek Főherceglakon nagy hagyománya volt és van ma is, Karakas Lajos tud mesélni, aki évtizedek óta meghatározó szereplője a főherceglaki Bellye Sporthorgász Egyesületnek.
A klubhelyiségbe lépve először a serlegekkel teli szekrényre terelődött a figyelmem, majd megpillantottam az egyesület címerét is a falon, melyen szerepel a megalakulás dátuma is – erre 1960-ban került sor.
Az egyesületet Lajos bácsi szervezte újjá a ’80-as évek elején. Az évek során volt pénztáros, titkár és elnök, ma is ő tölti be ezt a posztot.
Büszkén mutatta a serlegeket, melyek az egyesület sikereiről árulkodnak. A teremben található kupákat már a honvédő háború után szerezték. A csapat előtte is sikeres volt, országos versenyekre jártak a vezetése alatt.
A gyerekcsapattal részt vettek a daruvári köztársasági versenyen, melyen nyolcadikak lettek a harmincnyolc csapatból, a lánya, Karolina pedig 4. lett az egyéni versenyen.
A horgászegyesületben a honvédő háború előtt közel 180-an voltak, mert akkor még dályokiak, izsépiek, baranyabániak is ehhez az egyesülethez tartoztak. Később, amikor ezeken a településeken is megalakultak a horgászegyesületek, a főherceglaki létszáma csökkent. Jelenleg kb. 70 tagja van. Az egyesületben mindig voltak magyarok is a horvátok és szerbek mellett.
A versenyek után klubhelyiségükben rendeznek összejöveteleket, itt hirdetnek eredményt, és évi közgyűléseket is itt tartanak. A gond csak az, hogy a teremhez nem tartozik mosdóhelyiség, és nem is építhetnek a közelben lévő kút miatt.
A honvédő háború előtt az egyesületnek anyagi gondjai nem voltak.
– A helyi gépgyárban dolgoztam, és a cég szükség esetén támogatta a csapatot – mondta Lajos bácsi. Hozzátette, a gépgyár megszűnése után jobban magukra voltak utalva.
A Popovaci járás támogatja az egyesületet, de a rossz gazdasági helyzet miatt a jövőben kevesebb pénzt tud biztosítani az éves működésükre.
– Anyagiak terén romlottak a feltételeink, viszont ma is nyerő csapat a miénk – mondta Lajos bácsi.
Az egyesület vezetése mellett bíráskodik is versenyeken, de, mint mondta, szeretne már „nyugdíjba vonulni”, és átadni valakinek ezt a tevékenységet, aki gondoskodna arról, hogy a jövőben legalább olyan sikeres legyen az egyesület, mint amilyen eddig volt.
