A horvát tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium adatai szerint az év elejétől augusztus 20-ig 260 tengeri mentőakcióban 655 embert és 173 hajót mentettek ki a rijekai tengeri mentési központ munkatársai. Tavaly ugyanebben az időszakban összesen 944 ember és 179 vízi jármű mentése járt sikerrel.
Az Adrián történt idei hajószerencsétlenségek során 11 ember halt meg, 29-en megsérültek, hárman eltűntek. A tengeren hét esetben ütköztek hajók, szintén hét alkalommal ütött ki tűz a fedélzeten, összesen kilenc vízi jármű süllyedt el, 46 pedig megfeneklett. Az összesítések szerint három légzőpipával, valamint két palackkal merülő búvár, három halász, egy fürdőző és két tengerész halt meg idén az Adria horvát szakaszán. A vízből élve kimentettek között hét szörfös, négy fürdőző és tíz búvár is volt.
A tengeri mentők tapasztalata szerint a legtöbb baleset azért történik, mert sokszor olyanok vállalkoznak hajóvezetésre, akiknek kevés a hajózási tapasztalatuk vagy hiányos a felszerelésük, de gyakran sértik meg a hajózási szabályokat is, vagy kedvezőtlen időjárási körülmények közepette mennek ki a nyílt vízre.