56-os „emlékórák” Szlavóniában és Baranyában

445
Haraszti

Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versmondó ezúttal Harasztiba, Csúzára, Vörösmartra és Pélmonostorra hozta el az 1956-os forradalomról szóló előadását.

Tóth Péter Lórántot nem kell bemutatnunk olvasóinknak, hiszen több alkalommal is fellépett már Szlavóniában és a Drávaszögben előadásaival. Először a József Attiláról szóló, rendhagyó irodalomórájával látogatott el iskoláinkba, majd az 56-os forradalmat és szabadságharcot hozta közelebb a diákokhoz.

Az 56-os Emlékbizottság által támogatott turnéjával bejárta a Kárpát-medencét, de a kanadai magyarokhoz is ellátogatott.

A Diákok voltak, s ők csinálták a dicsőséges forradalmat című előadásával most ismét ellátogatott hozzánk: Harasztiba, Csúzára, Vörösmartra és Pélmonostorra.

A horvátországi előadások szervezését ezúttal is Sipos-Tűr Klára vörösmarti hitoktató vállalta el.

Csúza

Tóth Péter Lóránt előadásaiban nagy szerepük van a verseknek, mint mondta, sokkal hatásosabban adható át a kor lelkülete költemények segítségével.

Tanári hivatásától versmondóként sem szakadt el teljesen. Pódiumműsoraiban elsősorban a gyerekekhez szól, hiszen az 56-os események mozgatói is fiatalok voltak, de szívesen hallgatják őt a felnőttek is.

Közönségünknek elmesélte, amikor először járt Eszéken, és látta a tankot maga alá gyűrő Fityó emlékművét, azóta példaként említi az 56-os forradalomról szóló előadásaiban is mint az elnyomó hatalommal szembeni ellenállás szimbólumát.

Idén ünnepeljük Arany János születésének 200. évfordulóját, melynek alkalmából szintén készül egy előadással, és amit a tervek szerint nálunk is bemutat majd.

2020-ig szeretné bejárni az összes olyan oktatási intézményt a Kárpát-medencében, ahol magyarul tanulnak a gyerekek.