A bellyei Savoyai Jenő Hagyományőrző Egyesület és a siklósi Apró Paták Lovas Sport Egyesület szeptember 14-én első alkalommal rendezett nemzetközi 3D-s és 2D-s örömíjász-versenyt. A Savoyai-kastély parkjában felállított pályán félszáz versenyző vett részt rajta.
A bellyei HMDK-alapszervezet néhány tagjának a kezdeményezésére 2006-ban alakult meg a Savoyai Jenő nevét viselő hagyományőrző egyesület, amelynek egyik leglátogatottabb rendezvénye A vár napja. Ezen az eseményen mindig nagy sikere volt az íjászatnak, ezért a hagyományőrző egyesület úgy döntött, hogy íjásztanfolyamot indít a siklósi Apró Paták Lovas Sport Egyesület közreműködésével.
– Az együttműködés ezzel nem ért véget, a hét végén közösen szerveztük meg a vidék első 3 dimenziós és 2 dimenziós örömíjász-versenyét. Örülünk neki, hogy már első alkalommal ilyen nagy érdeklődés övezte, és 46-an neveztek be – mondta el lapunknak Varga Gábor, a HMDK bellyei alapszervezetének elnöke.
A nevezés és a szabályok ismertetése után megkezdődött az izgalmas verseny, amelynek tökéletes helyszínéül szolgált a Savoyai-kastély parkja. A vizesárokban és az óriási tölgyfák alatt elhelyezett céltáblákat íjjal és fúvócsővel igyekeztek eltalálni a versenyzők, akik között többen voltak olyanok is, akik a határ túloldaláról érkeztek. Bohár Ervin, a siklósi Apró Paták vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a magyarországi versenyzők számára ez egy új és izgalmas terep, ezért a szervezők már újabb versenyeken is gondolkodnak. Ami pedig a bellyei íjászklubot illeti, ahogy az indulásnál, úgy a továbbiakban is segíteni fognak, és remélik, hamarosan itt is hasonlóan népszerű lesz az íjászat, mint Magyarországon.
{fcomments}














