Kezdőlap Hírek Belföld 26 százalékkal drágább az élelmiszer, mint 7 éve

26 százalékkal drágább az élelmiszer, mint 7 éve

147

A globális méreteket öltött szárazság miatt csaknem a felére csökkent a termesztett növények hozama. Így az élelmiszerárak is napról napra magasabbak. Az alapvető élelmiszerek közül ugrásszerűen nőtt pl. a hús ára. A Glas Slavonije napilap a felvásárlóktól megtudta, hogy az árak csak addig stagnáltak, míg be nem indult a takarmánykukorica és a szója felvásárlása.

Búzából elegendő termett, jutott elegendő a hazai piacra és kivitelre is, az ára jelenleg 1,60 kuna körül van, a liszt nagybani ára pedig 2,60 kn/kg, az előrejelzések azt mutatják, egyelőre nem kell kenyéráremelésre számítanunk, legalább is nem az elkövetkező egy hónapban. Azok a pékek viszont, akik mostanában nem emelnek az áraikon, 2013. január 1-jétől biztosan fognak, amikor a kormány bevezeti az általános forgalmi adót, a pdv-t a kenyérre és a tejre is, amely minimum 5 százalékos lesz.

A tejtermelők egyik szervezetének, vagyis a Croatiastočarnak a képviselője szerint a tej felvásárlási ára is emelkedik majd, ennek megfelelően pedig a boltokban is többet kell majd érte fizetnünk.

Ha a tavaly augusztusi élelmiszerárakat vesszük figyelembe, akkor ahhoz képest 5 százalékos a drágulás. Legnagyobb mértékben a gyümölcsök ára emelkedett.

A hét évvel ezelőtti árakhoz képest most átlagban 26 százalékkal fizetünk többet.

Az eszéki Fogyasztóvédelmi és Információs Központ elnöke szerint ma a legdrágább jóllakni. Mert miközben egy pólót, felsőt 20 kunáért megvehetünk, ennyi pénzből nemigen lehet tisztességesen jóllakni.

Megélhetési költségeink aránytalanul magasak a havi jövedelmünkhöz képest. És miután kifizetjük a rezsiköltségeket, alig marad valami élelmiszerre.

Hirdetés