A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) a pélmonostori Patria hotelben Kövér László és Gordan Jandroković magyar, illetve horvát házelnök, valamint rangos Kárpát-medencei magyar politikusok, minisztériumi és önkormányzati tisztségviselők részvételével tartott díszülésen ünnepelte megalakulása 25. évfordulóját.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége 1993-ban, egy nehéz, megpróbáltatásokkal és kihívásokkal teli időszakban alakult meg. Majd fokozatosan vált a horvátországi magyar kisebbség érdekvédelmét és érdekképviseletét következetesen és megalkuvások nélkül felvállaló, az öntevékeny művelődési formákat, a hagyományápolást magas szinten megvalósító, az anyanyelvi oktatás fejlődéséért, ha kell, védelmezéséért tenni akaró és tudó országos hatókörű szervezetté.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke ünnepi beszédében a negyed évszázad legfontosabb eredményeiről, a kihívásokról és a nehézségekről is beszélt.
„Mi, magyarok megértettük, hogy két dolgot nem bocsát meg a történelem – a gyengeséget és a gyávaságot. Olyan időket élünk ma is, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot. A gyengéknek és a gyáváknak nincs jövőjük” – mondta Jankovics.
Szavai szerint a HMDK ma egy toronyóra: mindig mindenkinek a pontos időt mutatja a nemzeti öntudat, a kitartás és a nemzethez való ragaszkodás szempontjából, amelyhez igazodni lehet – szögezte le.
A 2016 szeptembere óta eltelt időszakot a HMDK reneszánszának nevezte, amikor sorra valósulnak meg az évtizedes álmok, köztük az eszéki magyar iskolaközpont kollégiumának építése is, amelynek alapkövét a HMDK jubileumi ünnepsége előtt helyezte el a magyar és horvát házelnök.
Jankovics tartalmas beszámolóját követően Jakab Sándor korábbi HMDK-elnök a szervezet megalakulásának előzményeit, körülményeit, az akkor létező és a válságos szituációra reagálni képtelen magyar szervezetek helyzetét ecsetelte.
Gordan Jandroković horvát házelnök, az ünnepség díszvendége arról beszélt, hogy a 23 éve aláírt horvát-magyar kisebbségvédelmi egyezmény óta eltelt időszakban sok olyan dolog megvalósult, amely hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi horvátok és a horvátországi magyarok is könnyebben megélhessék kisebbségi létüket. Hozzátette azt is, Horvátország és Magyarország kisebbségvédelme példaértékű más országok számára, nagyon magas szintű.
Jandroković azt is leszögezte, hogy a történelem során a horvátok és a magyarok a sorsdöntő pillanatokban kiálltak egymásért. „Horvátország különösen hálás Magyarországnak a 91-es háborúban, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozásnál nyújtott segítségéért” – mondta.
„Különösen hálásak vagyunk a horvátországi magyarság tagjainak, akik, vállvetve a horvát honvédőkkel, mindannyiunknak kiharcolták a szabadságot. Ezek olyan dolgok, amelyeket soha nem szabad elfelejtenünk, mert ezek összekötnek bennünket a jövőben is” – fejtette ki.
Nyomatékosította azt is, hogy a kisebbségek a többségi nemzetet gazdagabbá teszik, és fontos a velük való együttműködés. „Örülök annak, hogy a nyolc kisebbségi képviselő a parlamenti többség része, támogatja a kormányt, és hiszem, hogy ez így lesz a jövőben is” – fejezte be beszédét Jandroković.
„Meg kell tanulni, hogy miként őrizheti meg egy közösség a hűségét az anyanyelvéhez, kultúrájához és anyanemzetéhez, miközben lojális, értékteremtő részévé válik annak az államnak, amelynek kötelékébe a szülőföldjével együtt helyezte a sorsa” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
– Száz esztendővel ezelőtt a Kárpát-medencében hárommillió magyart arra ítélt a történelem, hogy alaposan elsajátítsa ezt a tudományt, a horvátországi magyarság képviseletében pedig a HMDK negyedszázada egyik éltanulója ennek a tudománynak – fogalmazott Kövér László.
„Nem vagytok egyedül, kedves horvátországi magyar barátaink!” – húzta alá.
Kiemelte: Magyarország fontosnak tartja, és minden lehetséges eszközzel segíti a magyarországi horvát nemzetiség törekvéseinek megvalósulását és kulturális autonómiájának kiteljesedését.
Kövér László azt kívánta a horvátországi magyar közösségnek, hogy isten segítse még sok negyedszázadon keresztül a huszonöt esztendős HMDK-t egy olyan erős, szuverén Horvátországban, amely Magyarországgal együtt hozzá tud járulni ahhoz, hogy Európa a nemzetállamok együttműködése révén megmaradhasson az európai emberek otthonának.
A HMDK jubileumához gratuláltak és a jó együttműködést méltatták a további felszólalók is: Tomislav Rob, Pél-monostor polgármestere, Aleksandar Tolnauer, a zágrábi Kisebbségi Tanács elnöke, valamint Goran Ivanović, Eszék-Baranya megye zsupánhelyettese.
A HMDK-t köszöntötte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség első embere, Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke és Kása Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke is. Valamennyien elismerően szóltak a HMDK-ról, a szervezet volt és mostani vezetőiről.
Az ünnepség végén HMDK-életműdíjat adtak át Jakab Sándornak, a HMDK volt elnökének.
Az eseményen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Iva Hraste Sočo, a horvát kulturális minisztérium államtitkára, Kalmár Ferenc, a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság társelnöke, Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete, Mladen Andrlić, Horvátország magyarországi nagykövete, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Drago Horvat pécsi horvát főkonzul, Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Szolga József, a magyarországi horvátok parlamenti szószólója, Hajnal Jenő a Vajdaságból, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácsának elnöke, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Kutin Zsuzsanna, az eszék-rétfalusi Népkör alelnöke.

















