2022 a felújítás éve volt az eszéki magyar iskolaközpontban

36

Teljesen megújult az óvoda, felújították az intézmény villanyhálózatát, modern köntöst kapott a rendezvényterem, és a sportcsarnokot is kifestették az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK).

1999-ben nyitotta meg kapuit az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ. Azóta számos generáció került ki a falai közül, közben az intézmény gerincét jelentő középiskolában szakirányok váltakoztak, és temérdek művelődési és más jellegű programnak adott otthont a horvátországi magyarság kiemelt intézménye. Az idő vasfoga pedig nyomot hagyott az épületen, a felújítás már igencsak esedékes volt.

A horvát kormány az országban élő nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőivel együttműködve kidolgozott és 2020 végén elfogadott egy operatív programot azzal a céllal, hogy segítse ezen nemzeti közösségek megmaradását, valamint hogy minél pontosabban lássa az egész közösség a következő időszak prioritásait. A program magyarságunkat érintő része a HMDK ajánlásai alapján alakult ki.

Az oktatási központban a felújítások ennek a programnak az eredményeként valósultak meg, az intézmény igazgatója vezetett körbe bennünket, bemutatva a megszépült objektumot.

Most már a legmodernebb rendezvényteremmel rendelkezik a Központ

– 2022 tényleg az építkezés éve volt. Az operatív programnak köszönhetően teljesen felújítottuk az óvodánkat – új bútorokat, didaktikai eszközöket vásároltunk. A villanyhálózatot is úgymond megerősítettük, az elmúlt két évtizedben fokozott terhelés érte a rendszert. Tornacsarnokunkat is újrafesttettük. Mivel nem csak oktatási, de kulturális központ is vagyunk, szükség volt egy rendezvényteremre is, amely megfelel a 21. század követelményeinek. Modern hang- és fénytechnikával szereltük fel, bővítettük a színpadot, és új székeket is vásároltunk. Ma már elmondhatjuk, hogy nemcsak Eszéken, hanem az egész régióban az egyik legszebb és legmodernebb rendezvényteremmel rendelkezik a központunk. Köszönettel tartozunk Jankovics Róbert parlamenti képviselőnknek, aki tudatában van annak, hogy megmaradásunk egyik sarokköve az anyanyelven folyó oktatás – nyilatkozta lapunknak Andócsi János, az iskolaközpont igazgatója.

Andócsi János

Az anyanyelvi nevelés már az óvodában kezdődik

Az eszéki magyar központ óvodája az egyik legnépszerűbb ilyen jellegű intézmény, szinte állandó náluk a túljelentkezés. Két óvodai csoportba összesen 45 gyermek jár jelenleg.

– A felújításnak köszönhetően valóban a régió egyik legmodernebb óvodája a miénk, amire rendkívül büszkék vagyunk. Tudjuk, milyen fontos, hogy a magyar nyelv és az identitás megőrzése már óvodáskorban megkezdődjön, ehhez pedig most tényleg minden technikai feltételünk adott. Egész napos, 10 órás óvodai programunk van, napi négyszeri étkezéssel – tudtam meg Ferenc Ilić Emese óvónőtől.

Teljesen felújították az óvodát is

Az anyanyelvi nevelésnek és oktatásnak olyan alapokon kell állnia, ami vonzóvá teszi, minden, a horvátországi magyar szülők által megfogalmazott elvárást és modern kori igényt ki tud elégíteni. Ennek pedig az eszéki magyar oktatási központ teljes mértékben megfelel.