Negyvenezer olyan gépjármű és a vízi jármű van Eszék-Baranya megye területén, amelyek után a tulajdonosok kötelesek adót fizetni. Az adótartozás túllépte a 18 millió kúnát, ezért a megye vezetői a múlt heti közgyűlésen bejelentették, hogy szigorúbban fognak föllépni az adósokkal szemben, akik nagyobb büntetésekre számíthatnak a jövőben – írta a Glas Slavonije. Az is elhangzott, hogy ezt a feladatot január 1-jével vették át az adóhivataltól, éppenséggel a magas tartozások miatt. A zsupán elmondta, hogy először figyelmeztetést, majd felszólítást küldenek, és a végrehajtás sem zárható ki. Az ülésen foglalkoztak a természeti csapások okozta károkkal is, amelyek közel 409 millió kúnára rúgnak, és csak az a kérdés, hogy miből fognak kárpótlást fizetni. Az almási és a batinai kikötő építése is napirenden szerepelt: ami az almásit illeti, már megvannak a szükséges engedélyek, és az anyagi feltételek is biztosítottak, most a kivitelező kiválasztása van folyamatban, így ha minden jól megy, 2013-ra befejeződhet az építése – jelentette be az ülésen Vladimir Šišljagić.