14 ezerrel vagyunk kevesebben

127

Miközben az Európai Unió lakossága 2012-ben 1,1 millió fővel nőtt, Horvátország lakossága 14 ezerrel csökkent. A lélekszám csak Zágráb városában, Split-Dalmát és Muraköz megyében nőtt. A többi megyében a halálozások száma meghaladta a születésekét, ide tartozik Eszék-Baranya megye is, ahol az említett időszakban a halálozások száma 1177-el több volt, mint a születések száma.

Eszéken tavaly 1019 gyerek született, miközben 1382 személy halt meg. Mindössze 497 házasságot kötöttek, a válások száma pedig meghaladta a kétszázat. Régiónkban egyedül Đakovón volt pozitív a mérleg.

A Világbank kutatásai szerint Horvátországban az elkövetkező hét évben sem tudjak megállítani a népességfogyást. A Glas Slavonije napilap újságírója megjegyzi, hogy van ugyan egy nemzeti demográfiai megújulási programunk, de nem alkalmazzák, az ország vezetői pedig az utóbbi időben a népességpolitikát még nem is említik.

{fcomments}