Amennyiben a Tudományos, Oktatási és Sportminisztérium az év végéig nem változtat a döntésén, mintegy 1300 általános és középiskola, valamint diákotthon igazgatói helye üresedik meg. A váltásnak három évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie, ekkor lépett hatályba az a törvény, amely kimondja, hogy az igazgatói posztot csak egyetemi végzettségű személy töltheti be. Akkor viszont az iskolaigazgatók szakszervezete egy olyan megállapodást kötött a minisztériummal, mely szerint a törvény alkalmazását 2015-re halasztják. Ekkor 1300 állásra kell majd kiírni pályázatot, ami 3,9 millió kúnájába kerül az oktatási tárcának. A legnagyobb gond a főiskolai végzettségű intézmény-igazgatókkal lesz, akik nem pályázhatnak, ugyanakkor nincs ún. fenntartott állásuk sem. Gondban lesznek azok az egyetemi végzettségűek is, akik 2008 előtt lettek igazgatók, mert csak két mandátumot engedélyez számukra a törvény. A becslések szerint ez utóbbiak legalább 400-an vannak, nekik négy fizetésnyi végkielégítés jár majd, és tovább szaporítják a munkanélküliek számát.
{fcomments}













