A tavalyi évben 791 olyan bűncselekmény történt, amelyben másodlagos nyersanyagot: rezet, alumíniumot loptak, amellyel a tulajdonosoknak 12,1 millió kúnás kárt okoztak a tolvajok. Az ezt megelőző évben, 2009-ben „mindössze” valamivel több, mint 2 millió kúna értékű fémet lovasítottak meg. Hiába a szigorú büntetés – a fémtolvajokat ugyanis öt évig tartó szabadságvesztéssel is büntethetik. A rendőrség adatai szerint a tolvajok semmitől sem riadnak vissza, így az útjelző táblától az aknásított területet jelölő tábláig minden eltulajdonítanak, amivel természetesen életet is veszélyeztetnek. De volt, hogy vasúti síneknek, emlékműveknek és templomi harangoknak is lába kelt.