100 év a közösség szolgálatában – a szentlászlói önkéntes tűzoltók jubileuma

26

Ünnepi hangulat, mély tisztelet és őszinte hála jellemezte a szentlaszlói Önkéntes Tűzoltó-egyesület 100. születésnapját, melyet a szervezet méltó módon, mottója szellemében – „Tüzet olts, testvért ments!” – ünnepelt meg. A centenárium nem csupán visszatekintés volt a múltra, hanem megerősítése is annak a közkeletű vélekedésnek, hogy az önkéntes tűzoltóság továbbra is az egyik legerősebb tartóoszlopa a helyi közösségnek.

A nap már kora reggel a hagyományos tűzoltóébresztővel kezdődött, melynek dallamai megtöltötték Szentlaszló utcáit, emlékeztetve mindenkit e jelentős jubileumra. A zenekar, amely évtizedek óta kíséri az egyesület és a falu fontos eseményeit, megadta az alaphangulatot a méltóságteljes ünnepléshez.

A központi ünnepséget a tűzoltószertárban rendezték meg, ahol helyi és megyei tisztségviselők, civil szervezetek, a rendőrség és a polgári védelem képviselői, valamint testvértűzoltóságok is jelen voltak. Az eseményen bemutatták az egyesület gazdag történetét feldolgozó monográfiát, majd elismerő oklevelek átadására is sor került – többek között emlékplakettet kapott Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke is, akinek köszönhetően számos felújítás, beruházás valósult meg a tűzoltóságnál.

A rendezvény vendégei voltak a szlovéniai Turnišće tűzoltószervezet képviselői is, akik testvéri kapcsolatot ápolnak a szentlászlóiakkal 2019 óta. A két fél közötti együttműködés a háború (1991-1997) utáni újjáépítés idején kezdődött, amikor a szlovén tűzoltók segítséget nyújtottak a háborús pusztítás miatt a felszerelését elvesztő Szentlászlónak. A jubileumi esemény vendége volt többek között Marijana Junušić, az Ernestinovói járás elöljárója és Kelemen Dezső, a szentlászlói HMDK-alapszervezet elnöke is.

Az egyesület története

Az egyesület története 1925-ben kezdődött, amikor néhány bátor és elkötelezett ember elhatározta, hogy megszervezi a község tűzvédelmét. Első büszkeségük egy 1912-ben készült kézi fecskendő volt, amelyet lóvontatású kocsival mozgattak. A kezdeti időkben még egyszerű eszközökkel, de annál nagyobb elszántsággal látták el feladataikat. Különösen nagy jelentőségű volt Gustav Reisner földbirtokos hozzájárulása, aki telket adományozott az első tűzoltószertár megépítéséhez.

A II. világháború és később a honvédő háború sem tudta megtörni a közösség erejét. Az egyesület tagjai a háborús éveket követően is mindig készen álltak a szolgálatra. A szerb agresszió idején a tűzoltószertár megsemmisült, a felszerelés eltűnt, de a szellem megmaradt – Eszéken találtak átmeneti otthonra, majd 1998-tól ismét Szentlaszlón építkeztek, újjáalapították a társaságot és fiatalokat toboroztak.

Ma, száz évvel az alapítás után a szentlászlói ÖTT egy jól felszerelt, aktív és elkötelezett egyesületként működik, amely nemcsak a tűzoltásban jeleskedik, hanem kulturális és közösségi szerepet is betölt – zenekarával, rendezvényeivel és nevelőmunkájával a falu egyik közösségi pillére.