Otthon, a Szerémségben

253
05-Otthon-a-Szeremsegben

Otthon, a Szerémségben elnevezéssel tartották meg a Vukovár-Szerém megyei magyar egyesületek első ilyen jellegű találkozóját Čakovciban. Az esemény főszervezője a HMDK Vukovár-Szerém megyei szervezete volt.

A vasárnapi összejövetelre több mint százan jöttek el a környékbeli településekről: Kórógyról, Vukovárról, Vinkovciról, Ójankovácról, Bršadinból és Čakovciról. Az esemény főszervezője a HMDK Vukovár-Szerém megyei szervezete volt.

– Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést a megyei magyar egyesületek között. Ezeknek a szervezeteknek a többsége olyan környezetben tevékenykedik, ahol egyre nehezebb megtartani a magyarságot, éltetni a magyar hagyományokat és kultúrát – mondta el Jakumetović Rozália, a megyei szervezet elnöke. Hozzátette, ez a találkozó alkalmat adott arra is, hogy a barátkozás mellett a problémáikat is megvitassák.

A rendezvény egyik házigazdája Mészáros Tivadar, a HMDK Vukovár-Szerém megyei egyesületének alelnöke volt.

– Örömünkre szolgált, hogy ilyen sokan eleget tettek a meghívásunknak, és hogy az első találkozót itt, nálunk tartottuk. A településen élő magyarság többnyire mezőgazdasággal foglalkozik. A mindennapos problémák mellett, nem könnyű feladat a magyar hagyományokat ápolása sem. Sajnos nálunk is általános probléma, hogy egyre többen hagyják el a falut a jobb megélhetés reményében, így magyarságunk is fogy. Ez az esemény viszont, amit a HMDK támogatásából valósítottunk meg, egy kis reményt és segítséget adott ahhoz, hogy erőt gyűjtsünk a további munkára – mondta Mészáros Tivadar.

A rendezvény vendégei voltak: Dubravko Martić, a Tompojevci járás tanácselnöke és Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke is.

 

 

{fcomments}