A város főterén egy márvánnyal szegélyezett, szecessziós épület a Horvát Írószövetség székháza. Már a meghívó olvasásakor furcsálltam, hogy hétfőn az irodalmi estemre pontban délben kerül sor. Vajon hányan jönnek el? A helyszín azonban eloszlatta a kételyeimet. Könyvtár, étterem, klub, előadóterem. Itt az írók otthon érezik magukat, sokan betérnek, megfelelő helyen van a Jelačić-szobornál, és a csupa hófehér szín mindenen a havas táj eleganciáját sugallja. Régtől fogva ideszokott a közönség, a rendezvényeiknek ez a szokásos időpontja. Feltűnik, hogy más intézmények képviselői is jelen vannak, a követségről, a médiából is.
Božidar Petrač, a Horvát Írószövetség új elnöke bevezetőjében elmondja, hogy az irodalmi találkozó a májusi programjuk része, melyben a térség íróit mutatják be frissen lefordított műveikkel.
Az író számára mindig ez a legizgalmasabb, végre meghallani, hogyan hangzik a szövege egy másik nyelven. Először is: milyen a fordítás. A horvát nyelv esetében még meg is tudom ítélni, hogy ezt vagy azt a szót választotta-e a fordító. Lehet valamit líraibban és keményebben is átültetni. A legszerencsésebb, hogy Marija Gavran a stílust ragadta meg ebben a gyermekkori történetben.
Az igazi élmény Darko Milas színművész interpretációja volt, harmincöt perc. Eszembe sem jutott a fordításra figyelni, egyszerűen csak hátradőltem, és hagytam, hogy belefeledkezzek. Nekem bizony végigfutott a hátamon a hideg, mert jól megírták horvátul. De az igazi érdem mégiscsak Milasé, mert egy előadóművésszel meg se próbáljon versenyezni az író. A történet átjön, de nem mindegy, hogyan.
Azért volt az ő jelenléte számomra kellemes meglepetés, mert Eszékről ismertem, a nagyszülei magyarok voltak – ő föl is ismert sok év után –, már egyetemistaként jelentős szerepeket bíztak rá, később pedig az egész ország progresszív színházaiban megfordult, Pécsett is játszott. Közben rendezői diplomát szerzett, emellett drámaesztétikával foglalkozik, és a fiatal művészek stúdióját vezeti. Jelenleg három darabban játszik Zágrábban.
Gátai Éva Edit vezette a beszélgetést, természetesen az átfedésekről, a Drávaszögről, a két irodalom találkozási pontjairól is szó esett. Készültek belőlem. Csakhamar egymás mellé került az asztalon az általuk kiadott Évszázados irodalmi és képzőművészeti kapcsolatok (Horvátország – Magyarország) című tanulmánykötet, valamint az én könyvem, a Horvátország magyar irodalma.
A képen:
Kontra Ferenc, Gátai Éva Edit és Božidar Petrač a Horvát Írószövetség székházában
