Dormán Lászlót a Baranya-háromszögben és Szlavóniában nem igazán kell bemutatni, hiszen korábban évtizedekig járta ezt a vidéket is fényképezőgépével a nyakában. Már évek óta a Kossuth Rádiónál dolgozik, de volt már strandfényképész, újságíró és fotóriporter is. Fényképei az elmúlt négy-öt évtized dokumentumai, amelyek több településünkről írt falumonográfiába is bekerültek. E képei számos fotókiállításon szerepeltek, és száznál is több díjat besöpört nekik köszönhetően.
Én csak halványan emlékeztem Dormán Lászlóra, majd idén tavasszal egy lendvai, aztán pedig egy csókai újságíró-találkozón futottam össze vele. Szavaiból kiderült, hogy úgy ismeri vidékünket, mintha mindig itt élt volna. Nem véletlenül tartja választott szülőföldjének a Drávaszöget.
– Annak idején Dudás Karcsival jöttem először Baranyába. Meg-megismétlődő „kiszállásaink” után aztán úgy éreztem, hogy oda valóban hazamegyek. Rengeteg képet készítettem ezen a tájon. Megörökítettem laskói, várdaróci, sepsei, csúzai, vörösmarti házakat, a löszfalbarlangok lakóit, embereit, akik közül a legtöbben már nincsenek az élők sorában. Úgy terveztük, hogy a vörösmarti Deák-szurdokban veszünk egy pincét, megtöltünk pár hordót borral, egyet pedig pálinkával, és hétvégenként átjárunk oda pihenni, főzőcskézni – meséli.
Fotóriporter, szerkesztő, rádiós
Mindez csak terv maradt – teszi hozzá. Majd arra kérem, meséljen egy kicsit magáról, félévszázados pályafutásáról
– 1944. november 2-án, tehát halottak napján születtem Bácskossuthfalván (Ómoravicán), éppen akkor, amikor a magyar hatóságok elhagyták a Bácskát, és amikor oly sokan a partizánok vérszomjának az áldozataivá váltak. Szabadkán érettségiztem, a zenei főiskolát pedig Újvidéken végeztem el. Dolgoztam strandfényképészként, húsz évig pedig a jugoszláviai magyar fiatalok hetilapjánál, a Képes Ifjúságnál újságíróként, fotóriporterként, szerkesztőként, képszerkesztőként tevékenykedtem, majd az Újvidéki Rádió műsorainak az egyik szerkesztője lettem. A népszerű magyar nyelvű, magánkiadású hetilapnak, a Naplónak is munkatársa, fotóriportere és újságírója voltam – mondja a neves újságíró.
Magyarországon 1993 óta él
– A legutóbbi Balkán-háború miatt 1993-ban Magyarországra költöztünk. 1995 óta élünk családommal Piliscsabán. Nagyon nehéz időszak volt ez, hiába fordultam átköltözésünk után a barátokhoz segítségért, valahogy egyik sem „ért rá”. Már korábban bedolgoztam a Kossuth Rádióba, és pont ebben az időben indult a Határok nélkül című műsor, ahol azóta is dolgozom – mondja Dormán László.
Háborús tudósítóként is dolgozott, járt az Eszékhez közeli Tenja településen is. Ezzel kapcsolatban felidézte egyik emlékét: az egyik teljesen kifosztott házban talált egy alumínium kiskanalat, amit el akart tenni „emlékbe”, de végül mégis otthagyta. Ahogy ki akart lépni a házból, két marcona katona ragadta meg úgy, hogy lábai nem érték a földet, de végül is nem esett bántódása.
Járt a porig rombolt Szentlászlón is. Ezzel kapcsolatban is van mit mesélnie.
Ma már ritkábban fotózik
Manapság inkább rádiós magnóval a vállán járja a Kárpát-medencét Dormán László, a fényképezőgépet elmondása szerint egyre ritkábban veszi elő. Holott az elmúlt fél évszázadban megszámlálhatatlanul sok képet készített, amelyek közül sokat könyvillusztrációként láthatunk viszont, de művészportrékat, reklámfotókat, lemezborítókat és plakátokat is csinál.
– Most egyébként filmjeim digitalizálásával bíbelődöm, mert nagyon sok olyan képem van, amelyeket soha nem hívtam elő. Nagy örömmel csinálom, hiszen egy-egy fénykép emlékek áradatát indítja el bennem – mondja a jó nevű fotós.
Eddig félszáznál is több önálló kiállítása volt, de a fiókok mélyéről biztosan több kiállításra való anyag előkerül még, és remélhetőleg mi itt, a Drávaszögben is hamarosan láthatjuk majd őket.
