Weiner Sennyey Tibor és Balogi Virág magyarországi költők olvasták fel verseiket és fejtették ki megszívlelendő gondolataikat Csúzán.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra két évvel ezelőtt, amikor Weiner Sennyey Tibor és felesége, Balogi Virág első alkalommal fogadták el a meghívásunkat és látogattak el hozzánk, az Arthába. Juhász Annamária azzal a céllal hozta létre a csúzai közösségi teret, hogy az a jóga és egyéb önfejlesztő foglalkozások mellett irodalmi programoknak is helyet adjon.
Annamáriával régóta figyelemmel kísérjük irodalmi tevékenységüket az interneten: Tibor Kerti leveleit, Virág Erdőszéli jegyzeteit, valamint a Drót – A Szellem vezetéke nevű művészeti és közéleti portált.
Akkor Tibor tartott előadást, kérésünkre elsősorban Hamvas Béláról mesélt nekünk, a 20. századi magyar író életigenlő gondolatait ismertette meg az Artha közönségével. De beszélt már akkor is a méhészetről, amit legalább olyan nagy szenvedéllyel űz, mint a filológiát vagy a költészetet.
E tevékenységek, de ide sorolható még a természetjárás, a fotózás és a kertészkedés is, szorosan kiegészítik egymást a szentendrei költő házaspár életében. Most felolvasott verseik témája is a méhek és a természet volt, nem véletlen adtuk irodalmi estünknek a Méhes versek címet.
A versfelolvasás hangulatához jobban passzol a természet, mint az Artha szűk tere, gondoltuk Annával, éppen ezért a programot a csúzai „hegyen”, víkendházunk, a „Kisotthon” udvarában rendeztük. Diófák, szőlőskert és tábortűz adta a miliőt, ahol Tibor és Virág meséltek a közönségnek. Arról, hogy hogyan váltak költővé, hogy mit jelent számukra a versírás és maga a vers, ami – mint ahogy Virág fogalmazott – végigkíséri az ember életét a bölcsőtől a sírig, része az emberélet fontos momentumainak.
– Örömmel jöttünk Csúzára, szinte már hazalátogattunk, én közben sokat olvastam a Drávaszögről, és magával ragadott e vidék története – mondja Tibor. Kifejti, hogy amint az itteni embereknek, úgy az ő életüknek is fontos része a természet, s írásaikban próbálják felhívni a figyelmet korunk kihívásaira, mint amilyen a klímaváltozás vagy a monokulturális gazdálkodás negatívumai. Foglalkoztatja őket, hogy milyen megoldások születnek ezekre a problémákra, s alapvetően az ember és a természet kapcsolata az, ami megjelenik írásaikban. Mint mondják, azért beszélnek ezekről, hogy Magyarországon és a Kárpát-medencében még száz év múlva is legyenek fák és méhek, s hogy még száz év múlva is beszéljenek magyarul. Ez utóbbi feltétele pedig, hogy tanuljunk, verseket olvassunk.
– A költészet nem az, amit az iskolában tanulunk, nagyon is szorosan kapcsolódik az élethez, és az ember boldogabb és teljesebb életet élhet, ha találkozik a költészettel. Egy költői est olyan, akár egy borkóstoló, ahol végigmegyünk különböző fajta nedűkön, itt pedig különböző verseket hallhatunk, amelyektől az ember gazdagodik, jobban érzi magát – mondta Weiner Sennyey Tibor, az immár József Attila-díjas költő, hangsúlyozva a művelődés fontosságát, ami nélkül „kietlen ugar a haza”.
Felolvasta nekünk néhány méhes versét, Virág pedig a természet, az erdő ihlette költeményeivel ajándékozta meg a hallgatóságot.
Talán nem maradtunk adósak mi sem, alkalmi zenekarunkkal (Rómer Edina, Juhász Annamária és jómagam) megzenésített verseket adtunk elő. Ezenkívül megmutattuk vendégeinknek lakhelyünk nevezetességeit egy jóízű borkóstolóval bezárólag Vörösmarton, a Mészáros fivérek pincéjében, de ellátogattunk Reppmann Dékány Zsuzsannához is, aki irodalmi munkásságáról mesélt nekünk.
Útjuk nem sokkal később Isztria felé vezetett, ahol már évek óta résztvevői a Šumski pjesnici (Erdei költők) nevű költészeti fesztiválnak, s amiről Tibor azt mondta, nem sokkal nagyobb kezdeményezésként indult, mint a mi programunk. Abban egyeztünk meg, hogy jövőre is megrendezzük a költészeti estet Csúzán, még ha ezúttal kevesen is gyűltek össze a Kisotthon udvarában, de ki tudja, talán a mi programunk is „elindulhat a fejlődés útján”, másrészt talán nem is lényeges, hogy hányan vagyunk, gondoltuk a tábortüzet nézve, szikrái, akár a méhek, szálltak az ég hatalmas méhese felé.
