„Valahányszor újjászületnék, festő lennék”

0
111

Nemrég olvastam egy, a horvát sajtóban megjelent cikket a raholcai (Orahovica) Molnár Ferenc akadémiai festőről. Mivel a szlavóniai városból eddig nem készítettem senkivel sem riportot, pláne nem egy magyar gyökerekkel bíró művésszel, örültem, hogy sikerült elérnem őt a közösségi hálón, annak pedig még jobban, hogy rendelkezésemre állt.

Molnár Ferenc – hivatalosan Franjo, de ismerősei magyar nevén szólítják – Bankovciban született. A Zdenci járáshoz tartozó falu régen magyar többségű volt, a második világháború után lakosainak 60%-a volt magyar.

Az élet hamar elsodorta szülőfalujától, fiatalon Rijekába költözött. Mint mondta, a festészetet és a rajzolást sorsa részének tekinti, ezért úgy érzi, akárhányszor újjászületne, sohasem lehetne más belőle, mint festő.

Festészeti és grafikai tanulmányokat végzett a zágrábi képzőművészeti akadémián. Dolgozott nyomdában és színházi térrendezőként is, majd országszerte restaurátorként tevékenykedett.

Leginkább szobrászmunkákon, történelmi épületek homlokzatain, templomi freskókon végzett javításokat. Ebből a munkából ment nyugdíjba, és emellett bontakoztathatta ki saját alkotói tevékenységét.

A portréfestés áll hozzá a legközelebb

– Ez az egyik legigényesebb téma a festészetben, mert a portrénak a külső értékeken kívül azt is ki kell fejeznie, ami a portréalany lelkében lakozik – állítja az orahovicai művész, hozzátéve, ez csak az egyik ága alkotói tevékenységének. Absztrakt kompozíciókat is készít, amelyekkel jelenkorunk nehézségeire igyekszik felhívni a figyelmet.

Festményeit bemutatta már országszerte, de Magyarországon is. Pécsett Ego et alterego címmel volt önálló kiállítása 2010-ben, amikor a baranyai megyeszékhely Európa kulturális fővárosa volt.

– Alkotói pályafutásom során változtak a munkamódszereim. A realista festészet mindig közel állt hozzám, de persze többféle fázison mentem keresztül, volt időszak, amikor a szürrealista kifejezésmódot választottam, amit a meglehetősen színes hangulat, a pszichedelia és miszticizmus jellemeznek – mondja festészetéről Ferenc.

Fiatalabb korában számos képzőművészeti pályázaton vett részt, hogy megerősítse festői státuszát, de nyugdíjba vonulása óta is küld képeket tárlatokra, és önálló kiállításokat is rendez.

Részt vett a honvédő háborúban

1991-ben, a honvédő háború kitörésekor Rijekából Eszékre jött és önkéntesnek állt a nemzeti gárdába. Aktívan részt vett Eszék város védelmében, az emlékek ma is nyomasztják. Közben naplót vezetett, minden pillanatot lejegyzett, amit látott, átélt. Naplóját közvetlenül a háború után meg is jelentették Eszéki önarckép címmel, mely azokat a fényképeket illusztrálja, amelyeket a helyszínen, személyesen készített.

Nehéz szívvel látogat szülőfalujába

Kérdésemre elmondta, ma is elutazik néha Bankovciba, nagynénjéhez. Fájdalommal töltik el a látogatások, mert szembesülnie kell az elnéptelenedéssel.

– A lakosok elmennek, kihalnak. Fiatalok már alig vannak, mindössze néhány család él még ott. Sok házban már csak egy-egy idős személy lakik, és egyre több az üres, elhanyagolt és romos épület – tárja elénk szülőfalujáról a képet, amely számunkra sem ismeretlen, több drávaszögi falura is jellemző.

Mivel fiatalon elköltözött Rijekába, élete során nemigen volt alkalma gyakorolni a magyar nyelvet, de mindig büszke volt rá, és sokat jelentett számára a tudat, hogy magyar gyökerekkel rendelkezik.