Tűt a szénakazalban

0
196
10-posao_prijava_in

Az álláskeresés nehézségei

Ma minden meghirdetett állásra többszörös a túljelentkezés. Így az álláskeresők  tucatnyi olyan pályázatra jelentkeznek, amelyre soha nem kapnak választ. Vagy ha végre behívják őket, akkor meg kiderül, hogy ügynöki vagy próbaidős munkáról van szó, ahonnét a szerződés lejárta után fizetség nélkül bocsátják el az alkalmazottat.

Több olyan felmérés is készült, melyek szerint az emberek nyolcvan százaléka kapcsolatok útján talál/talált állást. De mit tegyenek azok, akik nem tudnak szert tenni ilyen kapcsolatokra? Azokkal mi a helyzet? Aki mindenáron dolgozni akar, az kénytelen a képzettségének nem megfelelő munkát is elvállalni, így nem ritka, hogy mérnöki diplomával a zsebében takarítói vagy éppen segédmunkási állást vállal.

Azt mondják, hogy a sikeresség sikert vonz, a szerencsétlenség viszont szerencsétlenséget – utóbbi miatt kialakulhat egy olyan ördögi kör, amelyből nem igazán lehet kitörni.

 

A hirdetések és ami mögöttük van

Az álláshirdetések nagy része átverés: vagy már rég betöltötték a munkahelyet, és csak hivatali kötelezettségből hirdetik meg, vagy pedig értékesítési, ügynöki munkáról van szó.

Bisztrica Krisztina és több társnője nemrég egy parfümforgalmazó cég hirdetésére jelentkezett. Már akkor gyanút fogtak, amikor a cég irodája helyett egy kávézóba hívták őket állásinterjúra. Itt aztán két félszeg fiatalember, akikről szinte lerítt, hogy semmilyen vezetői tapasztalattal nem rendelkeznek, előadták nagyvonalakban, hogy milyen munkáról is lenne szó. Miután azonban elkezdték őket kérdésekkel bombázni, szinte semmire sem tudtak válaszolni. Krisztina pedig, mivel kiderült, hogy még a főnökök sem tudják, hogyan fog az egész működni, nemet mondott. Egyébként nem ez volt az első rossz tapasztalata, úgyhogy most sokkal óvatosabb. Nemrég jelentkezett egy varrodai munkára, ahol utazásiköltség-térítés nélkül és minimális fizetésért kellett volna dolgozni, el is vállalta volna, de az első munkanapot sem bírta ki az ott uralkodó körülmények miatt. Először is tilos volt a varrógép mellől felállni, beszélgetni, erről persze őt senki sem tájékoztatta. Mivel problémája akadt a munkavezetőhöz fordult, aki azonban lekiabálta és közölte vele, hogy ezen a munkahelyen tilos felállni a szünetig. Aztán a szomszédjától próbált segítséget kérni, de az még a fejét sem merte felé fordítani, csak annyit mondott suttogva, hogy nem segíthet, mert emiatt kirúghatják.

– El sem tudtam képzelni, hogy a mai világban létezik még ilyen munkahely, alig vártam a szünetet, hogy felhívjam a férjemet és megbeszéljem vele a dolgokat. Ő rögtön azt mondta, hogy hagyjam ott őket. Azóta persze számos helyre benyújtottam az önéletrajzomat, sokra választ sem kaptam, ami szintén nagyon dühít, legalább arra méltatnák az embert. Hogy félreértés ne essék, nem vágyom én nagy dolgokra, csak egy normális, emberi légkörű munkahelyre és legalább a minimálbérre – kesereg Krisztina.

Hirdetés útján állást találni tehát majdnem olyan, mint tűt keresni a szénakazalban – óriási türelem és általában sok idő kell az eredményhez. De érdemes tapasztalatgyűjtésnek is felfogni! Tudom, azt mondják, könnyen beszél az, akinek munkahelye van. De talán ennek a mostani rossz gazdasági helyzetnek is egyszer vége lesz, és előbb-utóbb az állástalanok is megtalálják a számukra megfelelő munkát.