Kórógy – A helybéli önkéntes tűzoltóegylet több mint 80 évvel ezelőtt alakult. Amellett, hogy a helyi labdarúgó-egyesülethez hasonlóan anyagi gondokkal küszködik, helyiségproblémájuk is megoldatlan, és csakis a lelkes tagságnak köszönhetően működik csupán.
Gazdag múlt, szomorú jelen
Kórógyon 1927-ben alapították meg az önkéntes tűzoltó-egyesületet 16 taggal, majd idővel egyre többen csatlakoztak hozzá. Nemcsak tagságuk, bevételük is gyarapodott, így 1934-ben egy épületet vásároltak, amit miután helyrehoztak, közel 200 férőhelyes alkalmi színházteremként is szolgált, ahol a tűzoltóegylet tagjai színdarabokat is bemutattak. Folyamatosan gyarapították a felszerelést is, és hamarosan a vidék legjobban felszerelt egyesülete lettek. 1958-ban ezt az épületet eladták, majd megkezdődött az új építése a központban lévő kultúrotthon folytatásaképpen. Az új épületben több helyiséget is kialakítottak, egyet pedig egy vinkovcei vendéglátósnak adtak ki, amiből komoly bevételre tettek szert. Rendszeresen jártak továbbképzésre, és ekkor már negyven aktív tagjuk volt!
– Mindennek a 1991-es honvédő háború vetett véget. Sajnos településünk lakói menekültségbe kényszerültek. De még így is sikerült időnként megtartani évi közgyűléseinket, az elsőt Ovčarán, majd Vinkovcin. Itt mindig az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon mi lehet a többi tagunkkal, a felszerelésünkkel és a tűzoltóotthonunkkal! Amire aztán meg is kaptuk a választ 1997-ben: az épületet kifosztva találtuk, az egész addigi dokumentációnk és minden ingóságunk megsemmisült – meséli Pozsár István, az egyesület titkára, aki több éven keresztül volt az egylet elnöke is. – És ez még nem volt elég, a saját járásunk is elbánt velünk. Míg az összes többi egyesület visszakapta helyiségét, mi az utcára kerültünk. Annak idején hiába építettük mi az objektumot, telekkönyvileg nem lett rendezve, így mint minden, ez is a járásé lett, amelynek az urai egy vállalkozónak adták tartós használatba. Igaz, ezt nem hagytuk annyiban, jogi útra tereltük ügyünket, és a mai napig pereskedünk. Mikor valakinek elmeséljük „esetünket”, nem tudják elhinni, hogy manapság ilyesmi megtörténhet – ismerteteti felháborodva a helyzetet Pozsár István.
A törvény által garantált támogatásokat sem kapják meg, de nem adják fel
A munkától ez sem tántorította el őket, rendbe hozták az egykori segédépületet, két tűzoltókocsit is szereztek, a tagok saját maguk megvásárolták az egyenruhákat, és a falusiak, illetve a helyi szövetkezet segítségével újra felszerelték az egyletet.
A járásoknak, városoknak törvényben előírt kötelessége támogatni a területükön működő önkéntes tűzoltóságokat költségvetésüknek legalább az 5%-ával. Így van ez például a Bellyei járásban, ahol a kórógyihoz hasonló kaliberű várdaróci tűzoltóság évente mintegy 60 ezer kúnás támogatásban részesül, és külön támogatást kapnak a kisbusz műszakiztatására, és a tűzoltás-kiszállásért 40 kúnás órabért kapnak.
– Visszatérésünk óta összesen 20 ezer kúna támogatást kaptunk a járástól. Már többször felszólítottuk őket törvény általi kötelességük teljesítésére, de eddig hiába. Nagy erőbedobással dolgoztak a fiatalok a nagy esőzések idején is, ám még az alapvető tevékenységünkre sem kapunk támogatást, nemhogy ilyenre. A két tűzoltóautót sem tudjuk leműszakiztatni. Az utánpótlással nincs gond, de mindenhez támogatásra lenne szükség. Így egyelőre a falusiak segítőkészségére számíthatunk csak, és az anyagi gondok ellenére igyekszünk a jövőben is helytállni – mondta befejezésül Pozsár István.
