Macskaringó és Kecskeringő két jó pajtás, akik a rétségben, a lápvidéken vándorolva kecskeringőznek és keverednek különböző macskalandokba P. Ábri Judit gyerekkönyvében.
A csúzai P. Ábri Judit sokoldalú alkotó: környezete elsősorban festőművészként ismeri, de versírással és műfordítással is foglalkozik. Decemberben, a HMDK kiadásában jelent meg gyermekeknek szóló kötete, a Macskaringó, Kecskeringő. A mesekönyv, melyet saját maga illusztrált, nem csak gyerekeknek szól, „minden élő altatója” lehet, bárki lapozhatja, akinek még felnőtt fejjel is kedve támad „gyereket játszani”. Többek között a mű keletkezéséről (is) kérdeztük a szerzőt.
– Ahogy hozzám, úgy valószínűleg sokakhoz eljutottak már a Facebookon megosztott verseid, de azt gondolom, a baranyaiak fejében még mindig elsősorban festőművészként élsz. Mikor alakult ki benned az írás utáni vágy, mikor kezdtél szövegeket szerkeszteni?
– Emlékeim szerint már tizenévesen is feljegyeztem ezt-azt. Mindkét vonal elkísért, a képzőművészet egyes területei úgy, ahogy az írás vagy a műfordítás utáni érdeklődés.
– Milyen témákkal foglalkozol a költészetedben, és megfogalmazol-e célokat ezek kapcsán?
– A témáim szerteágazóak. Foglalkoztatnak az érzelmek, az érzékiség, de létünk, hitvilágaink, vagy akár tagadásaink vonatkozásai is… Nem szolgál célt. Szükségét érzem, hogy leírjam.
– Mesekönyved lapozásakor az első benyomásom az volt, ami például Weöres Sándor Bóbitás könyvecskéje olvasásakor is eszembe jut, hogy ez bizony nem csak gyerekeknek szól. Te kinek szántad elsősorban a kötetet?
– Nem vagyok gyermekpszichológus, egy kiadó nyilván „kijelölne” egy korosztályt, de ami engem illet, bárki kézbe veheti, akinek kedve van egy kicsit „gyereket játszani”. Ajánlom, ha bárkinek ilyen kedve támadna, tegye meg!
– Mi inspirált a megírására?
– A forrás, az inspiráció megjelenése néha teljesen váratlanul borítja el az embert, és megpörgeti a képzeletvilágát. A mese 2015-ben született. Földmunkák folytak a családi ház udvarán. Ott segédkeztem, jöttem-mentem, kacskaringókat rajzoltam egy mogyorófavesszővel a kiásott sárga löszbe. Mindig állatokkal vettem körül magam, így van ez ma is… Eszembe jutottak a régi, elveszett kertek, a gyerekkor biztonságot és védettséget jelentő évei. Rajzolgattam, dúdolgattam, s egyszer csak kezdett rímre zárulni a mondóka… Mese lett belőle!
– Van-e költő, aki hatást gyakorol a gyerekversköltészetedre?
– A műhelyemre úgy tekintek, mint a saját territóriumomra, ahol úgy fejezhetem ki magam, ahogy szeretem. Sokuk munkáját ismerem és tisztelem, de alkotás közben fel sem merül bennem, hogy bárkit is követnem kéne.
– Akárcsak a festészetedben, a Macskaringóban is erőteljesen jelen van a baranyai táj, főleg a rétség, a lápvidék. Mit jelent számodra az otthon, a tér, ami körülvesz, amiből oly gyakran merítesz ihletet?
– Jól látod, a történetet ide helyeztem, a rétségbe, a keszekusza útvesztőkbe, nádasokba. A Kopácsi-rét a növényvilágával, hínárosaival, fehér tavirózsáival számomra szerelem és misztikum. Állathangjai, a víz csobbanása, a titkokat rejtő mocsár szerethető lényei megelevenednek a történetben és előhívják a gyermeki képzelőerőt.
– Milyen tapasztalat volt az első gyerekkönyved illusztrálása?
– Ez egy nagyon specifikus terület. Mielőtt elküldtem a rajzokat a szerkesztőségbe, írtam is, hogy egy viszonylag eklektikus anyagra számítsanak. Amint haladunk befelé a történetbe, főhőseink alakot, színt, körvonalat váltanak. Ez az alak- vagy színcsere helyenként olyan, mintha ezek ketten valósághűbb környezetben élő társaik között bámészkodnának. Természetesen ott vannak a szakmai elméletek, a kortárs gyerekirodalom különböző esztétikai alaptételei, de hiába… Alighanem alkati kérdés, hogy képtelen vagyok megállni az elméletnél, nekem fontosabb a gyakorlat és a spontaneitás. A letétbe helyezett, úgymond kanonizált szabályok követése nem az én műfajom. Tekinthetjük ezt stílusbontásnak is, de ez önmagában nem baj. Sokkal nagyobb baj lenne, ha a szokványos és elvárható, műfajnak megfelelő látványelemeket produkálnám, de valahol útközben elveszne belőle a mese, amelyet megálmodtam.
– A történet sok-sok lényeges üzenetet is hordoz (korosztálytól függetlenül mindenkinek), például a másokon való segítés fontossága, az anyai szeretet, a bátorsággyűjtés, a megbékélés… Mennyire volt tudatos a mondanivaló belehelyezése a versbe?
– A történeteimet igyekszem jó irányba terelni. Igen, tudatos volt! A másokon való segítés fontosságára utalni elsődleges szempont, ha a gyerekeket „vesszük célba”.
– És szerinted fontos-e az, hogy a művész irányt mutasson, hasson (lehetőleg pozitívan) a befogadóra?
– A művészet, mint olyan, nem lehet mindig iránymutató, mert nem mindig ez a célja. De a felnövekvő generációknak szóló útmutatás, az ő „terelgetésük” valamiféle emberséges világkép meglátása felé rendkívül fontos.
– Mik a jövőbeli terveid a mesekönyveddel kapcsolatban?
– A mesét megmutatnám néhány magyarországi gyerekkönyvkiadónak is, jó lenne, ha bárki számára elérhető lenne itthon, az anyaországban vagy a határainkon túl. A történet horvát nyelven való feldolgozása is folyamatban van.
– Az írás és a festészet mellett ékszereket készítesz és műfordítással is foglalkozol, tehát mondhatjuk, hogy az energiáidat teljesen a művészetnek szenteled. Hogyan tekintesz a saját életutadra, a mögötted álló döntésekre?
– Az életutam valójában a mögöttem álló döntéseim eredménye. Sorsdöntő, válságos időszakokban ugyanúgy hozhatunk döntéseket, mint békeidőben. Mindkettőből merítettem. Hálát érzek, amiért művészi alkotómunkával foglalkozhatom.
