Önnek mit jelent 1956. október 23-a?

0
1254
0kt23

Az 1956-os forradalom a magyar népnek a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. A forradalom kitörését követően közel negyedmillió magyar hagyta el az országot, többen dél felé véve az irányt. Közülük sokan az eszéki Hermann-villában találtak ideiglenes menedékre.

 

10-KRKDS-ANDCSIAndócsi János (Hercegszőlős):

– A mai fiataloknak a szabadság egy természetes állapot. Történelemtanárként próbálom a forradalmárok bőrébe is bújtatni őket, hogy érezzék, mit is jelent az életet kockáztatni egy igaz ügyért. Ezért is fontos, hogy évente egy diákcsoportot viszek az ünnep alkalmából Pestre. Itt bejárjuk azokat a történelmi helyszíneket, amelyek kötődnek 1956-hoz. A kritikai gondolkodás
fontosságát is levezetem nekik a forradalmakból.

 

krkrds---Szab-JuliannaSzabó Julianna (Karancs):

– Én az 56-os eseményekről a szüleimtől hallottam. Diákkoromban nem beszéltek róla az iskolában. A lányaim már sokkal többet tanultak róla. Az 56-os megemlékezéseken általában rendszeresen részt szoktunk venni. Van egy jó ismerősünk is, aki az eszéki Hermann-villában talált menedékre akkor. Egy házaspárról van szó, a férj karancsi származású volt, majd pedig Mohácsra nősült. A forradalom leverése után Eszékig jutottak, ők is itt leltek ideiglenes menedékre. Kicsivel később kiköltöztek Svédországba, ott élték le majdnem az egész életüket.  Igazi túlélők voltak, sokat meséltek nekünk azokról napokról, hetekről.

 

10-Krkrds---Tripolszki-MrtaTripolszki Márta (Eszék):

– Nekem mindig különleges eseménynek számított október 23-a. Az 1956-os megemlékezéseket mindig máshogy élem meg, mint a többi nemzeti ünnepet, ennek pedig az az oka, hogy az én akkori életem is hozzá kapcsolódott egy időre. Emlékszem arra a napra, egész éjjel a rádió mellett ültem, hallgattam a híreket és remegtem. Akkor szerettem volna csatlakozni a forradalmárokhoz, de nem volt rá mód. Akkoriban Kopácson dolgoztam, a főnököm feljött az irodába és elmondta, hogy elfogtak néhány magyar fiatal menekültet, és az eszéki táborban szállásolták el őket. Az elején még nem jöhettek ki a Macskamamánál található táborból, ezért én vasárnaponként biciklivel mentem látogatni őket, és vittem nekik élelmiszert, szappant, amire szükségük volt. Összebarátkoztam ezekkel a fiatalokkal, és később, amikor szabad kijárásuk volt, minden vasárnap meglátogattak minket. Emlékszem egy testvérpárra, akiknek sajnos már a nevére sem emlékszem, igazi jó barátságot kötöttünk, sokáig leveleztünk. Nagyon sajnálom, hogy semmit sem tudok ezekről az emberekről, és minden évben abban reménykedem, hogy egyszer csak megjelennek. Sajnos a mai fiatalok már nem tudnak annyira lelkesedni, nem tudják megérteni, milyen is az, amikor a szabadságért harcolni kell. Én, ha mehettem volna, szó nélkül csatlakoztam volna a forradalmárokhoz, hiszen a magyarságtudat és a szabadságszeretet mindig is jellemző volt rám.

 

10-Krkrds_Lgrdi-Emma2Légrádi Emma (Várdaróc):

– Az október végi napokban sokat gondolok a forradalmi időkre, ezeket gyermekként éltem meg. Sokat beszélünk erről a családban, a lányomnak rengeteget meséltem. Emlékszem arra a napra, amikor elhagytuk az országot. A szüleink sokáig titkolóztak előttünk. Nem engedték, hogy játékokat csomagoljunk, én mégis eltettem titokban egy kis rézcsengőt. Havazott azon a napon, amikor Mohácsnak búcsút intettünk. Volt egy kis szánkónk, erre pakoltuk fel dolgainkat, én pedig megráztam a kis csengőt. Emlékszem, édesapám rám szólt, hogy maradjak csendben, nehogy észrevegyenek minket. A jugoszláv határnál vártak a hatóság emberei, és egy táborba vittek bennünket. Pontosan emlékszem, hogy aznap este grízes tésztát kaptunk vacsorára. Amikor már ki lehetett menni az eszéki táborból, a szüleim egy tisztet kértek meg, hogy üzenjen a Várdarócon élő nagybátyánknak. Véglegesen itt maradtunk, de menekülésünk pillanatait a mai napig élénken őrizzük emlékezetünkben.