Múltat és jövőt „egybecsomózó” halászháló

56

A kopácsi Novački Igornak előbb a halászat, ma a hálókötés lett kenyérkereső foglalkozása, ráadásul mindkét tevékenységgel őrzött/őriz valamit az elődök hagyatékából.

Novački Igorról, mint a falu egyedüli halászáról, éppen tíz évvel ezelőtt írtunk lapunkban. Szakmáját tekintve bádogos, de, miután egy műtéti hibát követően munkaképtelenné vált, s a rokkantnyugdíj nem lett volna elegendő a családfenntartásra, úgy döntött, halászként fogja keresni a kenyerét. Szerencsére volt kitől tanulnia, halász volt a nagyapja is, aki még az ártéri halászat fénykorából őrzi tudományát.

Igor a D1-es halászati zónában eresztette vízbe a hálóit, ami a magyar országhatártól a Kopácsi-rét északi határáig terjed. Ez a foglalkozás sajnos már nem az, mint ami régen volt: az állam szigorú feltételekhez köti a halászatot, magasak a működési költségek, ráadásul az egészségi állapota is az ellen szólt, hogy csónakba üljön. Néhány évvel ezelőtt hagyott fel az ősi foglalkozással.

Szerencsére a hálókészítés mesterségét is elsajátította nagyapjától, ami most jól jött, erre a tevékenységre építette következő vállalkozását.

– Körülbelül egy hónapja kezdtem bele a kézműves tevékenységbe, tradicionális halászhálókat készítek – mondja Igor, hozzátéve, karikás és karika nélküli csúcsok, meredők, varsák, marázsák, borítók is szerepelnek a kínálatában. Telefonon is fogad rendeléseket (091/767-3734).  

Alig kezdett bele a tevékenységbe, már számos megrendelése van, kézi munkáit az interneten kínálja. Az ország távolabbi területeiről is akadnak vásárlói, van, aki dekorációnak használja a hagyományos halászeszközöket, és van, aki azért, hogy halásszon vele.

A jogi feltételek egyelőre az otthonról való árusítást teszik lehetővé, de szeretné kibővíteni a cég tevékenységét, hogy standolhasson is majd a Kopácsi Halásznapokon. A halpaprikás és csíptetős ponty mellett feltehetően a halászhálók képeznék a fesztivál hatalmas kisiparos-kínálatának a legautentikusabb elemeit.

Nagyapjával ketten készítik a hálókat

Igor előkeresi a raktárából legújabb munkáit, és egy hatalmas varsát is széthúznak a fotó kedvéért nagyapjával, Kiss Józseffel, aki nemcsak átadta neki a tudását, hanem a mai napig besegít a hálókészítésbe.

– A háló széleire súlyokat rakunk, hogy aztán a csónakból kötéllel le lehessen ereszteni a Duna fenekére. A halász utána kétnaponta ellenőrzi, és hogy van-e fogás, azt már a súlyából meg tudja állapítani. Több varsát is egymás mellé lehet rakni, annál biztosabb a fogás. Ha a halat beviszi a sodrás, az egyik „torokból” még talán ki tud kászálódni, de a másodikból nincs menekvése – magyarázza Igor az eszköz működését.

Egy ekkora háló elkészítéséhez körülbelül két napra van szükség, napi nyolcórás munkával számolva. A kisebbek másfél nap alatt készülnek el, de az udvarban látható alkatrészek arról árulkodnak, még nagyobb varsákat is készít a két mester. Hogy hány csomót kötnek meg egy-egy háló esetében, maguk sem tudják megmondani.

Ma már különböző színű halászcérnákat rendelnek, hogy kielégítsék azoknak az igényeit, akik egy étterem mennyezetét díszítenék vele, a sötétebb zöld színű viszont használhatóbb a vízben, jobban beleolvad a környezetbe, kevésbé veszik észre a halak. A hálókat régen is lefestették, de inkább funkcionális, mint esztétikai céllal: a festés egyrészt tartást adott a hálónak, másrészt időtállóbbá is tette.

– A szintetikus halászcérnát régóta használjuk hálókészítésre, a legelső alapanyag meg a kender volt, amit a kopácsiak termeltek, áztattak, szárítottak és fontak, hogy ruhaanyag mellett halászcérnát is készítsenek belőle – mesél Kiss József a régi időkről, amikor még többnyire maguknak készítették hálóikat a halászok. 

A család legifjabb nemzedékéből is van, aki érdeklődik az ősi hagyomány iránt

Józsi bácsinak az ártéri halászat a vérében van, 5-6 éves volt, amikor már csiklibe, vagyis csónakba ült szüleivel. 

A hálókészítés mesterségét, ami a tradicionális halászat szerves részét képezi, unokája már biztosan továbbviszi, de Igortól megtudtuk, gyerekeik között is van, aki érdeklődést mutat mind a halászat, mind a hálókészítés iránt. Ha fia kitart az elképzelése mellett a jövőben is, támogatni fogja, hogy folytassa szülőfaluja ősi hagyományát. 

Kopácsot „víz melletti falunak” is nevezzük, „előzménynek” mégiscsak az tekinthető, hogy Isten a vizek partjára teremtette a kisközséget. S ha már így történt, egykori lakói – éppoly természetes módon, mint ahogy Kopács víz mellett van – halászni kezdtek. A múlt század 50-es, 60-as éveiben még virágzott az ártéri halászat, ami nem kizsákmányolás volt: a halászok szinte részei voltak a természetnek, kiegészítették, nem pedig megbontották azt. Ismerték a helyet és a természeti környezetet, s amellett, hogy „learatták” a rét gyümölcseit, gondját viselték a környezetnek és védték a területet az orvhalászattól is. Valamikor a falu szinte teljes lakosságának nyújtott megélhetést az ártéri halászat.

1967 után létrehozták a Kopácsi-rét természetvédelmi területet, melyen fokozatosan teljes védettséget vezettek be, idővel a horgászatot is betiltották. Az itt élőknek más megélhetést kellett keresniük. Ma sokan zöldségtermesztésből élnek, ami, mondhatni, a régi tradíció helyébe lépett. Azért jó, hogy a halászhagyománynak is maradt még éltetője.