Mindenkit várnak a várak a Felvidéken (1. rész)

Egy tipp arra az esetre, ha már unjuk a tengert

0
24

Sokak szerint nincs jobb dolog annál, mint egy egész hétre leköltözni a tengerpartra, és napokig ki sem szállni a sós vízből a jól bevált üdülőhelyünkön. Vannak azonban olyanok is, akik az aktív pihenést részesítik előnyben és szeretnek kísérletezgetni, új dolgokat megismerni. Írásomban most utóbbiaknak adok néhány tippet egy olyan nagyszerű kalandozáshoz, amilyennek a nyáron én is részese voltam.

Részben a tömeg elkerülése végett, részben pedig a kalandvágy nyomására idén úgy döntöttünk pár barátommal, hogy a tengerpart helyett északnak vesszük az irányt. Az úti cél a mai Szlovákia területén lévő magyar várak, a Magas-Tátra, valamint a Lengyelországban található hírhedt Auschwitz koncentrációs tábor volt. Mivel nem tudtuk előre, hogy pontosan hol is ér bennünket a holnap, ezért mindig csak egy napra előre foglaltunk szállást. Az indulást hétfő reggel 7 órára időzítettük. Szerencsére jól haladtunk, Magyarországon szinte végig autópályán. A határt Esztergomnál léptük át, ahonnét egyenesen Bajmóc vára felé vettük az irányt, már nem sztrádán.

Bajmóc – a felvidéki tündérkastély

Az egész Felvidék legnépszerűbb és leglátványosabb várkastélya az ősparkkal övezett domb tetején álló festői, romantikus stílusú bajmóci kastély. A mai épület helyén már a 13. században is vár állott, melyben szinte valamennyi magyar királyunk megfordult.

Az erődítmény a Pálffy család tulajdonát képezte, és a történelem során fokozatosan átalakult. Jelenlegi formáját a 19. században kapta, ezért rendkívül jó állapotban maradt fenn, ma múzeumként üzemel. Csapatunk a kora délutáni órában érte el a várat, melynek közvetlen közelében hatalmas, ám kissé drága (4 euró/h) parkoló található. Némiképp rontja a képet, hogy a kastély körül mindenütt árusok kínálják egyébként nem oda illő portékáikat. A járvány miatt a várba 3 perces időközönként engednek csak be maximum 4 fős csoportokat, ezért 15-20 percet várakoztunk, mielőtt beléphettünk volna a leginkább Disney kastélyához hasonlítható épületbe. A belépőjegy, amely a vár minden szegletébe betekintést enged, 14 euróba kerül.

Az impozáns épület falai és kertje, valamint az egész kialakítása lenyűgöző, ám a múzeumi tárlat némiképp csalódást okozott: a középkori termekben többnyire a modern Szlovákia történetét láthatjuk, mely mellett néhány 20. századi festő művei kaptak helyet. Elvétve néhol akad pár középkori motívum, többnyire berendezés vagy felirat nélküli régi nemesi portré, de a vár építőiről, valamint annak magyar múltjáról a kiállítás nem árul el semmit. Némi felüdülés volt a vár alatti cseppkőbarlang látogatása, melyből egyenesen a kriptába vezetett az út, ahol a Pálffy család egykori tagjai nyugszanak. Magyar feliratokat, illetve a magyar múltat idéző emlékeket csak itt találtunk.

A vár bejárása kb. 3 órát vett igénybe, így már késő délután volt, mire elindulhattunk a 150 kilométerre északra található szállásunkhoz, mely Árvaváralján volt. Az oda vezető út volt kirándulásunk egyik legszebb része, mely szinte végig az Árva folyó völgyének sziklás vidékén vezetett. A fárasztó nap után szállásunkhoz érve nem volt nehéz elaludnunk, amit a hűvös hegyi levegő kiválóan segített. A szállás egyébként nem volt drága, fejenként 25 eurót fizettünk vacsorával és reggelivel együtt.

Árva vára, mely magasabb, mint hittük

A második napot korán kezdtük annak érdekében, hogy minden tervezett program beleférjen. Reggeli után mindjárt neki is láttunk a szállásunktól néhány kilométerre levő Árva vára „meghódításának”. Az egykori Magyar Királyság legmerészebb építésű vára: egy az Árva folyó feletti 500 méteres függőleges sziklabércen magasodik a vár, a középkor óta változatlan formában őrzi a Lengyelországba tartó fő útvonalat. A templomos lovagok által épített erődítményt Mátyás király vásárolta meg a királyságnak, egykori templomosokból álló lakóit pedig besorozta a Fekete seregbe.

A várat 1920-ig lakták, utolsó tulajdonosa az Erdődy család volt. A történelmi Magyarország északi határán, a lengyel határtól pár kilométerre épült sasfészek számos filmnek adott már kulisszát. A 8 eurós belépő megvásárlása után neki is vágtunk a meredek sziklára épült erődnek. A fellegvárba vezető út olyan meredek, hogy számunkra már az is fárasztó volt, hogy felérjünk az udvarig.

Megkönnyebbülésünkre a középkori épületben többnyire korabeli kiállításokat láttunk, és a magyar múltat sem hallgatták el, bár a vár egykori urai helyett kétségkívül több teret kapott a szlovák irodalom nagyjainak bemutatása, valamint a környék természeti élővilága. Külön kiállítást szenteltek az itt forgatott filmeknek is, melyek közül az eredeti Drakula-film a legérdekesebb, melyben Lugosi Béla alakította a főszerepet, de itt vették fel a Sárkányszív trilógiát is.

A fellegvár becserkészése nagyjából 2 órát vett igénybe, ezért még délelőtt elindulhattunk következő állomásunk felé. A vár elhagyásakor viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy a turistákhoz 10 nyelven szóló elköszönő feliratról épp a magyar hiányzik.