Kilencvennyolc éves korában elhunyt az újkori Európa egyik legnagyobb formátumú politikusa, az utolsó magyar király és osztrák császár elsőszülött fia, Habsburg Ottó.
1912. november 20-án született, apja IV.Károly magyar király (I. Károly néven osztrák császár), édesanyja Zita pármai hercegnő.
1919-ben Ausztria kimondta a dinasztia azon tagjainak száműzetését, vagyonuk elkobzását, akik nem mondtak le trónigényükről. A család spanyolországi kitérő után (ez idő alatt Ottót osztrák és magyar tanárok oktatták, elsajátította a magyar mellett a horvát nyelvet is) Belgiumban telepedett le. A trónörökös itt doktorált állam- és társadalomtudományból. 1961-ben lemondott minden trónigényéről, és így léphetett Ausztria földjére 1966-ban.
Hosszú politikai és közéleti tevékenysége alatt húsz éven át volt tagja az Európa Parlamentnek, 30 évig a Páneurópa Unió elnöke, haláláig tiszteletbeli elnöke.
Az egységes Európa gondolatának élharcosa, 1956 érdemeinek méltatója, a magyar csatlakozás szószólója.
Magát magyarnak vallotta, sokszor kezdte felszólalását ezekkel a szavakkal: „Mi, magyarok…”
Az 1989-es eseményekkel kapcsolatban, amikor Magyarország megnyitotta nyugati határát a keletnémetek előtt, és amely eseménynek egyik szervezője volt, így nyilatkozott: „Nagyon szeretek együtt dolgozni a magyarokkal. Nemcsak azért, mert egy vagyok közülük, hanem azért is, mert a magyarok elsősorban hazafiak…”
Mi, horvátországi magyarok köreinkben üdvözölhettük Habsburg Ottót, és megcsodálhattuk humanizmusát, empátiáját, rendkívüli tudását, felkészültségét.
Személy szerint életem maradandó élménye, hogy többször is találkozhattam vele, vendégül láthattam Kopácson nejével, Regina szász-meiningeni hercegnővel együtt, a politikust, aki túlnőtte a kort, amelyben élt, és számunkra, magyarok számára kiállásával, szeretetre méltó egyéniségével részben feledhetőbbé tette mindazt, amit a Habsburg-dinasztia a történelem folyamán nemzetünk ellen elkövetett.
Hogy szívében igazán magyar volt, annak ékes bizonyítéka, hogy míg földi maradványait a kapucinusok bécsi templomában, szívurnáját, kívánsága szerint, a pannonhalmi apátságban helyezik örök nyugalomra.
Nyugodjék békében!
