Nem igazán úgy indult a dolog, ahogy a világ bármely táján élő magyarok szerették/szerettük volna. Nem tudtunk felhőtlenül örülni, hiszen olyan jelzőkkel illették Magyarországot és annak vezető(it)jét, hogy az már tűrhetetlen. Ha valami nem européer, akkor ez nagyon nem volt az! Az pedig, hogy magyar értelmiségi körök még gerjesztették is ezt a hisztériát, egyenesen szégyen. Szégyellem magam, hogy ilyen emberekkel vagyok egy nemzeti közösségben. Bizony lenne mit tanulniuk nemzeti szolidaritás, kiállás és gerincesség tekintetében a velük szomszédos országoktól.
Az, hogy a médiatörvény és a multinacionális cégekre kirótt különadó így kiverje a biztosítékot az EU-elnökség elején, még valahol érthető is, hisz gazdasági érdekekről van szó. Próbálták volna nem megtenni a nagy nyugati napilapok, hogy nem emelnek szót a magyar kormány politikája ellen, amikor legnagyobb hirdetőik, fenntartóik éppenséggel ezek a cégek vagy bankok. És ha Magyarországnak ezt elnézik, akkor valószínűleg más államok is ezt a megoldást választják! Magyarország a milliárdos profitot megvalósító gazdasági szektorra vetett ki 2 %-os különadót, míg nálunk, Horvátországban az embereket terhelték vele, biztosan mindenki emlékszik a „krízisadóra”, amit hónapokon keresztül levontak a bérünkből.
Sokkal visszataszítóbb és gyomorforgatóbb volt viszont azt látni, amit magyarországi lapok írtak és magyar értelmiségiek nyilatkoztak. Mert nem volt az olyan rég, amikor a magyar közszolgálati televízióban Fiala János újságíró a reggeli „Kereszttűzben” azt mondta az egyik MSZP-s meghívottnak, hogy „biztos lehet abban, hogy mi itt mindannyian azt mondjuk, hogy hajrá MSZP!” Vagy az sem évtizedekkel ezelőtt történt, hogy Budapesten gumilövedékekkel lőttek békés polgárokra, és azonosító jel nélküli maszkos rendőrök vertek meg járókelőket, köztük egy fideszes parlamenti képviselőt. Sem a külföldi, sem a belföldi sajtónak akkor nem habzott így a szája. És szolidaritásból nem jelentettek meg üres címlapokat. Kettős mérce ez a javából. Egy kereskedelmi televízióban sajtószabadságról beszélni? Szívesen elolvasnám a havonta több millió forintot kereső híradósok és reggeli műsorokat vezetők szerződését. Amelyekben több a tiltás, mint a riporteri szabadság lehetősége.
Kritizálni természetesen szabad, de nem csak akkor, amikor bennünket vagy érdekeltségi köreinket sérti valami. Mi itt, a Magyar Köztársaság határainak másik oldalán élők igenis büszkék vagyunk arra, amit Magyarország elért, büszkék vagyunk feltalálóinkra, Nobel-díjasainkra, gasztronómiánkra, hagyományainkra, történelmünkre és arra, hogy magyar állampolgárok lehetünk, még akkor is, ha egyes kereskedelmi televíziók továbbra is gerjesztik a hangulatot olyan kérdésekkel, hogy „ön szerint milyen jogaik legyenek a határon túli magyaroknak”? Persze 96 százalékuk azt mondja, hogy semmilyen. De ezzel már nem tudnak megbántani bennünket, mert nem holmiféle jogok miatt akarunk magyar állampolgárok lenni, a lehetőséggel pedig élni fogunk.
A következő fél évben az EU-elnökség tiszteletére a Képes számaiban Magyarország az eddigieknél is hangsúlyosabban lesz jelen. Olvasóink megismerhetik városait, híres embereit, kultúráját, hogy mi, akik ugyan nem élünk ott, és jogaink sincsenek, mindezekre büszkék lehessünk.
