Magyar tamburazenekarok első találkozója Újbezdánban

0
1756
tambura

A tamburazenekarok első találkozója az újbezdáni művelődési házban egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, ahol a résztvevők a tamburazene különböző ágazatairól és az ehhez a témához kapcsolódó legújabb kutatásokról beszéltek. Dudás István, az esemény főszervezője és az újbezdáni Kubikos zenekar vezetője egy előadást is tartott a vendégeknek, amely a hangszer múltjáról és a magyarsághoz való kapcsolódásáról szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyar tambura nem a török hangszerből, mint ahogy ezt máig gondoltuk, hanem az úgynevezett teknőctamburából fejlődött ki.

A program zenei részét az újbezdáni művelődési egyesület Szivárvány énekkara és a Kubikos zenekar közös fellépése nyitotta meg.

A nagykikindai (Vajdaság) Kurunci Zenekar is ott volt a találkozón. Ők 1992-ben alakultak, azóta lakodalmakban, bálokban és különböző rendezvényeken is felléptek már.

09-tambura-(4)

A bátai (Magyarország) Pántlika zenekarral a fellépésük előtti hangolási próbán találkoztunk. Az együttes tagjai elmondták, hogy a Duna-parti településen az 1800-as évekig nyúlik vissza a tamburazene hagyománya, a mai napig őrzik a tradíciót, jelenleg két tamburazenekar működik a sárközi településen, ahol 2013 óta rendeznek a tamburásoknak találkozót. Szabó Péter Bence elmondta, a zenekar a magyar népzenét képviseli. Fő profiljuk az önálló fellépések mellett a néptánccsoportok kísérése, hiszen a zene és a tánc a Sárközben elválaszthatatlan egymástól.

– Remekül érezzük magunkat, már másodszor vagyunk itt, Újbezdánban, és nagyon megörültünk, amikor ismét meghívtak bennünket. Mi egy hagyományos tamburazenekar-felállást követünk, és eléggé egyedülálló módon Magyarországon a magyar népzenét ilyen hangszereken szólaltatjuk meg – mondta Szabó Péter Bence.

_DSC0551

A Vajdaságban is nagy hagyománya van a tamburazenének. Sok magyar településen alakultak az elmúlt években ilyen formációk. A zentai Sarkantyú tamburazenekar szinte az egész Tisza mentét átfogja, hiszen tagjai között vannak felsőhegyi, törökkanizsai és magyarkanizsai származásúak is. Kalmár Piroska, a zenekar egyetlen hölgytagja elmondta, örömmel jöttek Újbezdánba, hiszen minden alkalmat megragadnak, hogy muzsikálhassanak.

A résztvevők között volt még Tornyosról az Ady Endre Művelődési Egyesület tamburazenekara és Keviből a Móra István Művelődési Egyesület Jóbarátok tamburazenekara.

Az első újbezdáni találkozó kitűnő hangulatban telt, így a szervezők elmondták, hogy az eseménynek folytatása is lesz.

A rendezvényt a zágrábi Kisebbségi Hivatal, a Petlovaci járás és a karancsi Szabó Pincészet támogatta.