Idén is folytatódik a Pető-kurzus

108

Egy újabb, három hétig tartó intenzív kurzus ért véget nemrég Kopácson. A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának munkatársaival történő fejlesztőprogram a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) közreműködésével zajlik 2022 óta.

A budapesti székhelyű, világszerte nagy elismertségnek örvendő Semmelweis Egyetem Pető András Karának – korábban Pető Intézet – munkatársai, a magyar kormány és annak Nemzetpolitikai Államtitkársága a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 2014 óta szervezik a Kárpát-medencében a mozgássérült gyermekek és felnőttek konduktív fejlesztését, rehabilitációját, habilitációját. Horvátországban 2022 óta tart a program, a Pető Intézet közvetlen partnere a HMPF, így a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központban több alkalommal is tartottak már fejlesztő programokat. Legutóbb idén január 8. és 26. között zajlott a kurzus, amelyen régi és új páciensek is részt vettek.

– Láthatók az eredmények, az elért fejlődések a résztvevőknél, így a páciensek, a hozzátartozók is hálásak és örömmel vesznek részt ezeken a fejlesztőprogramokon. Sokak számára jelent óriási segítséget, hogy egy korszerű terápiás módszer „házhoz jön”. A világhírű Pető-módszerrel harmadik éve kezelnek helyben Horvátországban központi idegrendszeri sérülésekben szenvedő felnőtteket, gyerekeket a magyarországi szakemberek – mondta Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője, aki hozzátette, már többen érdeklődtek a következő időpontokról. Közölte, hogy lesz folytatás, a pontos dátumról időben értesítik az érdekelteket.

A teljesen ingyenes fejlesztések csoportosan zajlanak, a gyerekek esetében a szülő jelenlétében, akiket megtanítanak a gyakorlatokra, hogy otthon is alkalmazhassák a minél gyorsabb változás érdekében. Van, akinél az a cél, hogy önállóan megtanuljon járni, más esetben pedig az, hogy felüljön, és önállóan tudjon táplálkozni.

A program horvátországi megvalósítását a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.