Huszonöt éve hunyt el Szloboda János

211

Szloboda János, a magyar fiatalok érvényesülését szívvel-lélekkel támogató pedagógus, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) alapító tagja, a HMDK első alapszabályának a szerzője huszonöt évvel ezelőtt, január 21-én az egyik pécsi kórházban hunyt el. A békés reintegrációt megelőző esztendőben súlyos betegség támadta meg a szervezetét, amellyel az élet egyéb területein a küzdelmet soha fel nem adó ember nem tudott megbirkózni.

1936-ban született Újbezdánban. Az 1950-es évek végén szentlászlói iskolaigazgatóként gyermeknevelési tanácsokkal látta el a szülőket, az általános műveltséget bővítő előadásokat szervezett a helyi fiatalokkal együtt. Ambíciói azonban továbbtanulásra ösztönözték. Megszerezte a tornatanári oklevelet, majd a pélmonostori általános iskolában kapott állást. Rendkívüli aktivitás, közéleti szerepvállalás jellemezte az időközben magyar tagozattal is bővülő pélmonostori középiskolai központ iskolapedagógusát, tulajdonképpen egyik vezetőjét, aki közben magiszteri fokozatot szerzett a rijekai egyetemen. A pélmonostori járás, illetve a régió Eszéken működő képviselő-testületének az alelnöki tisztségét is betöltötte az évek folyamán, és több mint nyolc éven át elnöke volt a Horvátországi Magyarok Szövetségének, amelynek művelődésszervező, hagyományőrző, oktatásfejlesztő tevékenységét rendkívül sikeresen koordinálta, és oroszlánrészt vállalt a falusi művelődési házak felújítását, infrastrukturális fejlesztését lehetővé tevő anyagi háttér megteremtésében az 1991-ig tartó időszakban. A horvátországi magyarság túlnyomó többsége akaratának eleget téve, sokadmagával megalakította a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét 1993-ban, amely a békés reintegrációig eltelt időszakban a horvátországi magyarság egyetlen országos szervezetévé nőtte ki magát. A HMDK első alapszabályát, statútumát Szloboda János írta.

A háborús körülmények őt és családját is arra kényszerítették, hogy 1991 nyarán elhagyja pélmonostori otthonát. Feleségével Harkányban jutottak ideiglenes szálláshoz. Hamarosan a tőle megszokott lendülettel kapcsolódott be az ideiglenesen Mohácson működő pélmonostori középiskolai központ munkájába, tulajdonképpen folytatta iskolapedagógusi tevékenységét.

A békés reintegrációt megelőző esztendőben súlyos betegség támadta meg a szervezetét, amellyel már nem tudott megbirkózni. 1998. január 21-én az egyik pécsi kórházban elhunyt. A horvátországi magyarságot ezzel pótolhatatlan veszteség érte.

Érdemei, tettei elévülhetetlenek, mi pedig örökre megőrizzük emlékét.