Globális alapot hoz létre a koronavírus-betegek kezelésére az ENSZ

0
10

Az ENSZ globális alapot hoz létre az új típusú koronavírus-fertőzésben (Covid-19) világszerte megbetegedettek kezelésének támogatására – jelentette be hétfőn Ine Marie Söreide norvég külügyminiszter közleményben.

A több adományozó által létrehozott, az ENSZ védnöksége alatt működő alap legfontosabb célja, hogy a gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országoknak segítséget nyújtson a járvány elleni harcban, s mérsékelje a vírus okozta hosszantartó következményeket.

A közleményben leszögezték, hogy az alap létrehozásával a járvány elleni küzdelem kiszámíthatóbb és hatékonyabb lesz.

A járványban, amely először valószínűleg decemberben, Kínában bukkant fel, már csaknem 340 ezren fertőződtek meg világszerte, és több mint 14 500-an haltak bele. A legutóbbi adatok szerint a halálos áldozatok száma Olaszországban meghaladta a kínaiét.