Staza – A magyarok nemzeti hősként tisztelik Damjanich Jánost, szülőfalujában azonban nem sokat tudnak róla. Egykori szülőháza romokban hever, már rég benőtte a gaz. Néhány helyi lakos szeretné, ha egy emlékművet emelnének a honvéd tábornoknak. Támogatásért a Sziszek-Moslavina megyei magyar kisebbségi képviselőhöz fordultak.
„Azt gondoltam, én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” – ezek voltak az utolsó szavai Damjanich Jánosnak, az aradi vértanúk egyikének, az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik kiváló, szerb származású tábornokának. Míg Magyarországon nemzeti hősként tartják nyilván, utcák, terek, közintézmények viselik a nevét, szülőhazájában csak kevesen tudnak róla. Horvátország egyik apró településén, a Sziszek-Moslavina megyei Stazán látta meg a napvilágot. Édesapját követve ő is a katonai pálya mellett döntött.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legkiválóbb tábornoka
Damjanich János, vagyis Jovan Damjanić 1804. december 8-án látta meg a napvilágot Stazán, egy szerb határőr család gyermekeként. 1820-ban beiratkozott a temesvári hadiiskolába, ezekről az éveiről nagyon keveset tudnak a kutatók. 1846-ban már százados, 1848 tavaszán pedig felettese, Haynau Itáliába helyeztette át, mivel Damjanich vitába keveredett a magyar forradalmat szidalmazó tábornokkal. A külföldi szolgálat mindössze néhány hónapig tartott, mivel hazahívták, és a szegedi zászlóalj megszervezésével bízták meg. Damjanich János őrnagyként lépett a magyar honvédsereg kötelékébe. Szerb származása és ortodox hite dacára a magyar függetlenség ügyének egyik legvitézebb védelmezője lett, aki a Délvidéken, majd a tavaszi hadjárat során számos győzelmet aratott a „rác” felkelők és a császári erők ellen. Az 1848-as esztendő végén Damjanich János már tábornoki rangban szolgált, az új évet pedig a bánsági hadtest – a sikeres tavaszi hadjárat III. hadtestének – parancsnokaként kezdte meg. Az 1849-es esztendő kedvezőtlenül indult Damjanich számára, ugyanis a főhadszíntérrel összefüggésben a Délvidéken is válságos állapotok uralkodtak el. Hamarosan kivonult a Délvidékről, és előbb Aradra ment, majd Vécsey Károllyal együttműködve március elején visszafoglalta a császáriaktól Szolnokot. A nemsokára kibontakozó tavaszi hadjáratban a szerb származású tábornok a III. hadtest parancsnokaként vett részt, a híres „vörössipkások” élén pedig kulcsszerepet vállalt a káprázatos győzelmi sorozatban.
Damjanich augusztus 17-én a cári csapatok előtt tette le a fegyvert. Bár a tábornoknak az oroszok kegyelmet ígértek, sorsa felett az ország teljhatalmú katonai főparancsnoka, Haynau döntött. A „bresciai hiéna” 12 társával együtt katonai törvényszék elé állította Damjanichot, mely halállal büntette a szabadságharc hős hadvezéreit. Mint ismeretes, a 13 aradi vértanú meggyilkolására 1849. október 6-án került sor, az ítélet végrehajtása során pedig – tekintettel arra, hogy Damjanich volt az egyik legeredményesebb magyar hadvezér – a szerb származású katonát végezték ki utolsó előttinek.
Szülőháza romokban hever
Damjanich tábornokra szülőfalujában már csupán néhány romos fal emlékeztet. Helyi lakosok egy csoportja azonban szeretné, ha legalább egy emléktáblát állítanának a hős emlékére, vagy még jobb lenne, ha felújíthatnák az épületet, amely az 1991 előtti időszakban iskolaként szolgált. Ennek érdekében felkeresték Kis Árpádot is, a Sziszek-Moslavina megyei magyar kisebbségi képviselőt.
– A Staza falubeliek úgy emlékeznek, hogy a honvédő háború alatt leégett iskola falán volt egy tábla, amely jelezte, hogy itt született Damjanich János, továbbá egy emlékszoba is be volt rendezve az odalátogató csoportok számára. Sajnos azonban a tábla már nincs meg. Egyelőre folyik az egyeztetés a helybéliekkel az emlékművel kapcsolatos elképzelésekről, illetve támogatókat keresünk a terv megvalósításához. Reméljük, hogy hamarosan ismét bekerül a magyarság köztudatába a hős tábornok szülőhelye – adott hangot reményének Kis Árpád.
