Elkészült Magyarország nemzeti atlaszának új kiadása

0
47

2018. szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia székházában Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Természeti környezet című kötetét. A kiadvány az MTA és a Magyar Kormány együttműködésében valósult meg.

Legutóbb 1989-ben jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA). Elkészítését akkor is a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezte. Most Lovász László elnöksége alatt 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző, 219 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el az új kiadás, amelynek első kötetét szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

Újdonságot jelent, hogy az MNA 2018-tól megjelenő kötetei nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára (a Kárpát–Pannon-térségre) – tehát 12 ország kb. félmillió négyzetkilométernyi területére és 34 ezer településére – vonatkozóan mutatják be a természet, a társadalom és a gazdaság térszerkezetét. Az atlasz új kiadásának tartalma a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével, Kocsis Károly akadémikus főszerkesztésében készült. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem vett részt.

Az először hatezer példányban megjelent kiadvány nyomdaköltségeit az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta, és a terjesztését is támogatja. Háromezer kötet a tárca közreműködésével jut el a hazai és határon túli magyar tannyelvű középfokú és felsőoktatási intézményekbe.

Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának a sajtóbemutatóján a kötetet Lovász László, az MTA elnöke méltatja.