KOPÁCS – Március Gabriella egyike azon olvasóinknak, akik nem mulasztják el minden csütörtökön megvenni az újságot, és elégedettségének is mindig hangot ad. A Képes Újság tükrében múltról és jelenről beszélgettem vele.
Egy újságíró számára talán a legnagyobb elismerés, ha olvassák a cikkeit, ami annak az ékes bizonyítéka, hogy kíváncsiak a mondanivalójára. Az ÚMKÚ szerkesztőségében is örömmel konstatáljuk, amikor egy olvasó reflektál írásainkra. Az elmúlt időszakot pontosan ez jellemzi, egyre több dicséretben részesülünk az olvasóktól. Ezt úgy próbáljuk meghálálni, hogy naprakészek vagyunk, fejlődünk és eleget teszünk az igényeknek.
Egyik állandó olvasónk és rendszeres visszaigazolónk a kopácsi Március Gabriella, aki csütörtökönként délután sosem felejt el betérni a helyi boltba, csakhogy kézbe vehesse hetilapunk legújabb számát.
A Magyar Képes Újságot is olvasta
Gabriella a háború (1991) előtti Magyar Képes Újságnak is rendszeres olvasója volt, hiszen azokban az időkben nem volt annyi tévécsatorna, mint most, és az akkori hetilap volt a fő információforrások egyike.
– Bár a Képes elődjét is gyakran forgattam, az újság mai formája számomra sokkal jobban tetszik. Az ÚMKÚ elődjében nem lehetett ilyen mértékben politikával foglalkozni, hiszen akkor az újságírók nem írhattak le bármit. Manapság ez már nincs így, ezért minden megtalálható benne, ami engem érdekel, az országos hírektől kezdve a magyarsággal foglalkozókig. A régi hagyományokról szóló történeteket különösen kedvelem. A publicisztikát, vagyis a jegyzeteket olvasom el általában először, ebből szerintem lehetne még több. Semmi sem hasonlítható össze azzal, hogy anyanyelven is olvashatjuk a híreket, a rólunk és a nekünk szóló írásokat – nyilatkozta lapunknak Gabriella.
Szívesen olvasna még többet falujáról
Tudjuk, hogy az emberek elsősorban azt szeretik olvasni az újságban, ami róluk, közvetlen környezetükről, a lakhelyükről szól. Igyekszünk is eleget tenni ennek az elvárásnak, de azt is leszögezhetjük, hogy bizony most sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, mint a Magyar Képes Újság munkatársai több mint 20 évvel ezelőtt.
– Pontosan emlékszem, hogy Kopács annak idején majdnem minden lapszámban szerepelt. Persze azok az idők „termeltek” is annyit témát, ami szinte állandóan erre a falura terelte a figyelmet. Virágzott a turizmus, a társasági élet úgyszintén. Ebből mára már semmi sem maradt. Hiányolom azt, hogy már nincs meg a kopácsiak kapcsolata a Kopácsi-réttel, ami messze földön is híressé tette falunkat. Régen naponta 30-40 autóbusznyi turista is megfordult itt, és első útjuk a helyi múzeumba vezetett. A kultúrotthon mellett újságos és szuveníres bódé is működött. Már akkor is üzemelt a Kormorán étterem, lehetett fürödni a Szakadáson, és járt a Liska nevű sétahajó is – emlékszik vissza Gabriella.
Régi fényképek őrzik az emlékeket
Gabriellának nem kell kutatnia az emlékei között, hiszen elevenen él benne a múlt Kopácsának képe. Azé a Kopácsé, ahol sok volt a fiatal, az utcákon gyakran vonultak turisták, és ahol a falut körülölelő rét a helyiek mindennapjainak a része volt. Ma már mindez csupán kedves emlék, amit a legtöbben csak úgy emlegetnek, hogy „azok voltak ám a szép idők!”
– Az akkori Magyar Képes Újságban mindig hírt lehetett adni valamilyen kopácsi eseményről. A híres maszkabálokról, amelyek rengeteg embert mozgattak meg évről évre, vagy éppenséggel a majálisokról. Ma már nincsenek olyan lakodalmak, disznótorok sem, mint akkor. Megváltozott az élet, az emberek már nem érnek rá programokat szervezni, és a fiatalok felnövekvő generációi már csak hírből és régi fényképekről ismerik ezt a világot. Ezért is szeretem azokat a riportokat olvasni, amelyekben idősebb személyek a letűnt időkről mesélnek, hiszen mi még részesei voltunk azoknak, és érthető, hogy hiányérzetünk van – mondja némi keserűséggel a hangjában olvasónk.
Mivel a múltat vissza nem hozhatjuk, olvasónk hűségét azzal jutalmazzuk, hogy közzétesszük emlékeinek, világlátásának egy darabját. És tudjuk, hogy sokan vannak még olyanok, akik mindezt szívesen olvassák.
