Egy délvidéki teniszcsillag ragyogása

0
16
AFP PHOTO/Peter PARKS / AFP PHOTO / PETER PARKS

Az újvidéki teniszező, Szeles Mónika nevét az 1990-es évek első felében az egész világ megismerte. Éveken át a sportág legjobbjai között szerepelt és egyedüli magyarként bekerült a Teniszhírességek Nagycsarnokába is.

Szeles Mónika 1973-ban született az akkori Jugoszláviában, Újvidéken. Családjában mindig is fontos szerepet töltött be a sport, ezért apja már hatéves kora óta teniszezni tanította. A gyenge fizikumú lány két kézzel bírta csak el az ütőt, ezért számos kritika érte, nem vették komolyan ellenfelei.

A vajdasági sportoló 11 éves korában kijutott egy versenyre Amerikába, amit meg is nyert. Itt figyelt fel rá a szakma elitje, akiktől rögtön ajánlatot is kapott, melynek hatására a család kiköltözött Amerikába. A törékeny kislány itt vált a világ egyik legjobb teniszezőjévé, aki különös, kétkezes játékával a közönség szimpátiáját is hamar elnyerte.

Világraszóló karrierje 15 éves korában kezdődött, amikor is a Roland Garros – Grand Slam-torna döntőjébe került, a világranglistán pedig a 6. helyen végzett. Egy évvel később sikeresen megnyerte a tornát, ahol az akkori teniszvilág legnagyobb sztárját, Steffi Grafot győzte le és került így a világranglista első helyére. Mónika három éven át vezette a világranglistát, de karrierje alatt kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros Fed-kupa-győztes és Hopman-kupa-győztes is volt. Életpályája elején a jugoszláv válogatott tagjaként is pályára lépett, később viszont amerikai színekben lett olimpiai bronzérmes és háromszoros világbajnok.

A derékba tört karrier

Mónika számára az 1993-as év nagyon jól indult, az egész szezonban dominált a mezőny felett. Ez sokakban nemtetszést és irigységet váltott ki, ami tettlegességig fajult. Egy hamburgi mérkőzésen egy elmeháborodott Steffi Graf-szurkoló berontott a pályára és egy késsel hátba szúrta Mónikát. A támadás derékba törte a sportolónő karrierjét, felépülése elhúzódott, de Mónika nem adta fel. Két évvel később visszatért és ismét megnyerte a szezont, ám ez fizikailag annyira kimerítette, hogy a következő években már nem tudta régi formáját hozni. Utolsó nagyobb sikere a Sidney-ben megrendezett olimpián volt, ahol bronzérmes lett. Utolsó bajnoki mérkőzését 2003-ban játszotta, 2008-ban pedig hivatalosan is visszavonult.

Jelenleg az USA-ban él, Floridában ment feleségül egy nála 31 évvel idősebb milliárdoshoz, Tom Golisanóhoz, ám gyerekük nem született.

Életéről több könyvet is írt, melyek közel milliós példányszámban keltek el. Felvette a magyar állampolgárságot is, valamint egyedüli magyarként bekerült a Teniszhírességek Nagycsarnokába is, ahová csak a legnagyobb játékosok nyernek bebocsátást.